Lovassport: péntektől vasárnapig Mesterek Tornája

Vágólapra másolva!
2008.04.02. 23:17
Címkék
A téli díjugrató országos bajnokság döntője után újabb rangos nagyszabású versenynek ad otthont a Lovas Akadémia: péntektől vasárnapig a Kaposvári Tavaszi Fesztivál keretein belül itt rendezik meg a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató és díjlovagló viadalt. A három napos, sorrendben immár 21. eseményen az érdeklődők 14 versenyszámot tekinthetnek meg, az összdíjazás pedig 4,5 millió forint.
A Turi József emlékére kiírt Nagydíj mezőnye az idén is igazán erős lesz, hiszen mindenki eljön, aki számít. A döntőben már 140 centis akadályok várnak az indulókra. Újra lesz autós-lovas kombinált versenyszám, ahol az indulók előbb lovukkal, majd egy Ford típusú autóval mennek végig a kijelölt pályán. Nem marad el a jokerugratás sem, ahol az indulók döntik el, megkockáztatják-e az utolsó akadály átugrását. „Az előzetes nevezések alapján borítékolható a magas színvonal – mondta a szervezőbizottság társelnöke, Dr. Hafner József. – Az idei tornára 100 lovas és 120 ló nevezett, így nem véletlen, hogy reggeltől estig, szinte megállás nélkül tart majd a verseny. A románoknak köszönhetően újra nemzetközivé bővült a mezőny."Tavaly a magyar bajnok Horváth Balázs nyerte a Nagydíjat, idén viszont a téli díjugrató-bajnokság győztese, ifjabb Kövy András a nagy favorit.„Jól sikerült a felkészülés, és Estella nevű lovam is jó formában van, így bízom benne, hogy hazai környezetben végre győzhetek” - fogalmazott a kaposvári lovas. Az idei Mesterek Tornája újdonsága, hogy ezúttal a lovastusázók is bemutathatják tudásukat. Bemutató-jelleggel vasárnap délelőtt rendeznek a military szakág képviselői számára egy erőpróbát. A belépés ezúttal is ingyenes.
Legfrissebb hírek

Vajdasági győztest avattak: Rozs Anna Júlia nyerte meg a Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.10.05. 18:33

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.04. 21:13

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.03. 22:27

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19
Ezek is érdekelhetik