Héraklész Gála: a vízilabdázók és kajak-kenusok a befutók

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2008.01.30. 14:15
Az idei Héraklész Gálán – az elmúlt évekhez hasonlóan – a 2007-ben legeredményesebben teljesítő, még utánpótláskorú sportolókat díjazták. A Program 20 sportágának tehetségeit az egyéni és összetett mellett csapat kategóriában is jutalmazták.

A hazai utánpótlás-nevelés legnagyobb „társadalmi eseményére”, a Héraklész Gálára a Syma Sport- és Rendezvényközpontban január 25-én került sor, ahol több száz vendég - köztük sportvezetők - jelenlétében összesen 57 fiatal vehetett át elismerést.

A csapatok között a férfi junior világbajnok vízilabdások - 1995-ben még Kásás Tamásék értek utoljára a vb-dobogó tetejére - (Bisztricsányi Dávid, Borsós Endre, Szabó Botond, Pecz Gábor, Lázár Zsolt, Sziklai Tamás, Vörös Viktor, Kincses Attila, Salamon Ferenc, Varga Dénes, Hárai Balázs, Marnitz Gergő és Decker Attila); a „2-4 fős kiscsapat” kategóriában pedig a világbajnok kajak női négyes (Gutyina Kinga, Tóth Dzsenifer, Csipes Tamara és Vad Ninetta) valamint az ifjúsági világbajnoki arany- és ezüstérmes fiú kenu páros (Devecseri Ádám és Lakatos Zsolt) kapta a győzelmi trófeát.

A Héraklész Gála (2008) díjazottjai

Egyéni, sportáganként
Sportág Sportoló Egyesülete Edzője
Asztalitenisz Ambrus Krisztina Soltvadkerti TE Oláh Zsuzsanna
Nagy Krisztián Lombard BVSC Budapest Vitsek Iván
Atlétika Kácser Krisztina Dunaújvárosi Atlétikai Club Ágoston Zita
Szabó Dániel Szombathelyi Dobó SE Németh Pál
Birkózás Barka Emese VASAS SC. Vatai László
Hlavati Dániel BVSC DEGA TÁT Sike András
Evezés Tancsik Judit Szegedi Vízisport Egylet Szierer János
Juhász Adrián Szolnok Városi Sportiskola Molnár Dezső
Jégkorong Erdélyi Pétert DAB (Dunaferr SE) Vladimir Matejov
Cselgáncs Maros Barbara KSI SE Preiszler Gábor
Ungvári Attila CVSE Bíró Tamás
Kajak-kenu Hegyi Zomilla KSI SE Mórocz István
Devecseri Ádám Dunaferr SE Hubik András
Kézilabda Deáki Dóra Győri- Audi ETO KC Konkoly Csaba
Lékai Máté PLER KC Nagy Károly
Kosárlabda Tamis Dorottya Szekszárd Szabó Noémi
Eilingsfeld János PVSK-TÁSI Zalai Zoltán
Ökölvívás Móna Imre DVSC Deér István
Öttusa Tóth Adrienn BHSE Hicsák Zsolt
Kasza Róbert KSI Takács Péter
Röplabda Porubek Lilla Vasas SC Németh Lajos
Szabó Dávid Mantova Olaszország Toma Sándor
Sportlövészet Keczeli Bianka Keszthelyi Erdész LK Keczeli Zoltán
Pál Balázs KSI LK Plichta Györgyi
Súlyemelés Bazsó Bianka Haladás VSE Antalovics Ferenc
Lerch Zsolt Diósgyőri SC Juhász István
Tenisz Babos Tímea Soproni Vasutas SE Babos Csaba
Zsiga Máté Szegedi Városi Tenisz Klub Dr. Zsiga László
Torna Böczögő Dorina Békéscsabai Torna Klub Harangozó Ildikó
Szabó Nándor Bercsényi DSE Győr Szűcs Róbert
Triatlon Tóth Zsófia Ortri Licskó Csaba
Faldum Gábor Mogyi SE Borbély Miklós
Úszás Kovács Emese Jövő SC Fehérvári Balázs
Kozma Dominik Kőbánya SC Turi György
Vívás Antal Edina Bp-i Honvéd SE Diera Ferenc
Szilágyi Áron Vasas SC Gerevich György
Vízilabda Poszkoli Rita Dunaújvárosi Városi Sportiskola Mihók Attila
Varga Dénes Vasas SC Földi László

A Héraklész Gála (2008) díjazottjai

Férfi összetett
1. hely Szilágyi Áron Vívás Vasas SC Gerevich György
2. hely Gyurta Dániel Úszás Jövő SC Széles Sándor
3. hely Szabó Dániel Atlétika Szombathelyi Dobó SE Németh Pál

A Héraklész Gála (2008) díjazottjai

Női összetett
1. hely Tóth Adrienn Öttusa BHSE Hicsák Zsolt
1. hely Hegyi Zomilla Kajak-kenu KSI SE Mórocz István
1. hely Baczkó Bernadett Judo KSI SE Pánczél Gábor

A Héraklész Gála (2008) díjazottjai

2-4 fős női kiscsapatok
1. hely Gutyina Kinga Kajak-kenu Gintl Andrea
1. hely Tóth Dzsenifer Kajak-kenu Gintl Andrea
1. hely Csipes Tamara Kajak-kenu Csipes Ferenc
1. hely Vad Ninetta Kajak-kenu Mórocz István

A Héraklész Gála (2008) díjazottjai

2-4 fős férfi kiscsapatok
1. hely Devecseri Ádám Kajak-kenu Hubik András
1. hely Lakatos Zsolt Kajak-kenu Csipes Ferenc

A Héraklész Gála (2008) díjazottjai

Csapatok
1. hely férfi junior vízilabda-válogatott (Bisztricsányi Dávid, Horváth János, Borsós Endre, Szabó Botond, Pecz Gábor, Lázár Zsolt, Sziklai Tamás, Vörös Viktor, Kincses Attila, Salamon Ferenc, Varga Dénes, Hárai Balázs, Marnitz Gergő, Decker Attila. Szövetségi edző: Keszthelyi Tibor)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik