A SPORT JÖVŐJÉT, a legtehetségesebb fiatalokat ünnepelték a Héraklész Gála keretében az elegáns Europa Event Centerben. Az ünnepség azoknak a sportolóknak szólt, akik nemcsak saját sportágukban teljesítenek kiemelkedően, hanem példaképekké válhatnak a sport világában, és azon túl is.
„A Héraklész Program 2024-ben is fantasztikus történetekkel gazdagodott – mondta beszédében Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára. – A Héraklész évtizedes múltra tekint vissza, 2023-ban Baji Balázs vezetésével megújult a program, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság és a szakszövetségek is támogattak.”
A helyettes államtitkár a fiatal tehetségekhez fordulva elmondta, sportolói pályafutásuk kezdetén nekik voltak példaképeik, mostanára már ők váltak azzá, ez felelősséget is hordoz, de legyenek rá nagyon büszkék.
Baji Balázs, a Héraklész Program vezetője hangsúlyozta, óriási megtiszteltetés ünnepelni a magyar sport ígéretes csillagait. A program keretében tavaly több mint harminc edzőtábort szerveztek, fontos szerep jutott a sportdietetikának és a kommunikáció fejlesztésének is, a program TikTok-csatornája tavaly több mint három és félmilliós megtekintést ért el.
A beszédeket követően a különböző kategóriák díjazottjait szólították a színpadra. A női egyéni kategóriában a vívó Muhari Eszter lett az első, a férfiaknál Zombori Gábor úszó. Az egyéni sportágak női csapatai kategóriában a Schönborn Melinda, Somodi Maja Dóra, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura összeállítású gyorskorcsolyázók, a férfiaknál a Gazdag Marcell, Mircse Zoltán Iván, Samu Péter, Szabó Levente összeállítású kajak négyes lett az első, ők férfi K-4 500 méteren lettek ifjúsági világbajnokok. Az egyéni sportágak mix kategóriájában a Balogh Gergely, Kőhalmi Emese, Opavszky Márk, Újfalvi Laura Izabella összetételű vegyes kajak négyes lett az első.
A klasszikus csapatsportoknál a díjazottak közül a nők esetében a világbajnoki ezüstérmes kézilabda-válogatott lett az első, a férfiaknál a világbajnok U18-as vízilabda-válogatott végzett az élen.
Újítást jelentett, hogy idén a nők és a férfiak között is kiosztottak egy-egy csillag-díjat. A nőknél a kétszeres olimpiai bronzérmes kajakozó, Fojt Sára kapta, a férfiaknál az olimpiai ezüstérmes vívó, Rabb Krisztián.
Kedden a Junior mellékletünkben részletesen foglalkozunk az eseménnyel.