Hozták a kötelezőt a „nagyágyúk” az Egyesült Királyság Bajnokságán

Vágólapra másolva!
2007.12.12. 10:28
Rendkívül sima mérkőzésekkel folytatódott a snooker-szezon második legfontosabb ranglistaversenye Telfordban, hiszen az állva maradt hat kiemelt könnyedén nyerte második fordulós mérkőzését és csak egy meccs jutott el a 17., döntő frame-ig. Az összecsapások java már az első nyolc frame alatt eldőlt. Ronnie O’Sullivan, Stephen Maguire, Ding Junhui, Shaun Murphy és Mark Williams is bejutott a negyeddöntőbe.
Ronnie O' Sullivan lesöpörte nyolcaddöntőbeli ellenfelét, Mark Kinget
Ronnie O' Sullivan lesöpörte nyolcaddöntőbeli ellenfelét, Mark Kinget
Ronnie O' Sullivan lesöpörte nyolcaddöntőbeli ellenfelét, Mark Kinget
Ronnie O' Sullivan lesöpörte nyolcaddöntőbeli ellenfelét, Mark Kinget

Ronnie O’Sullivan remek játékkal, meggyőző fölénnyel verte Mark Kinget 9-1-re. Az első felvonásban a kétszeres világbajnok hamar elhúzott és már 7-0-ra is vezetett - köszönhetően többek között egy 119-es, 82-es, 61-es és egy 51-es breaknek - mire King megnyerte az első frame-jét. A záró részben aztán a „Rocket” hamar begyűjtötte a két szükséges frame-et és jutott a legjobb nyolc közé.

O’Sullivan - aki már 32 hónapja nem tudott ranglistaversenyt nyerni - igen szerényen nyilatkozott a mérkőzés után: „Túl sok hibát vétettem, egyáltalán nem lehetek elégedett. Győztem, de ennyi az egész.”

Szintén sima győzelmet aratott Shaun Murphy, a 2005-ös világbajnok, aki az első szünet után 3-1-re még vesztésre állt Stuart Bingham ellen, ám onnantól kezdve ellenállhatatlanul játszott és zsinórban nyolc frame-t nyerve már negyeddöntős.

Hasonló módon lépett túl a második fordulón Mark Williams is. Mark Allen már 5-1-re is vezetett ellene, ám a kétszeres világbajnok magára talált és egymás után nyolc frame-t begyűjtve nyert 9-5-re.

Williams élete legrosszabb formájában volt az elmúlt egy évben, azonban most úgy tűnik magára talált. Bizakodóan is nyilatkozott: „Úgy gondolom jelenlegi formám még nem elég jó, hogy megnyerjem a tornát, de ha képes leszek javítani teljesítményemen, ott lehetek a vasárnapi döntőben.”

Mark Williamsre az elődöntőbe jutásért a remek formában lévő Stephen Maguire vár, az Észak-Ír Kupa győztese Ian McCullochot búcsúztatta 9-5-re.

Negyeddöntős a kínai sztár Ding Junhui is, aki egy sokáig szoros mérkőzésen tudott végül győzedelmeskedni Nigel Bond ellen. A mérkőzés döntő momentuma a nyolcadik frame volt. Bond ebben 47-0-ra elhúzott, ám Ding fordított és így 4-4-gyel kezdték az esti felvonást. Ezt követően a verseny 2005-ös győztese könnyedén jutott a negyeddöntőbe. Shaun Murphyvel várhatóan fantasztikus mérkőzést vívnak majd az elődöntőért.

Az alsó ágon a Grand Prix-győztes hongkongi Marco Fu 9-2-vel gázolt át Joe Perryn és Mark Selbyvel találkozik az elődöntőbe jutásért. A májusi vb-n döntős Selby Dave Haroldot búcsúztatta szintén 9-2-vel.

A forduló mérkőzését Jamie Cope játszotta Barry Hawkins ellen, amely végig rendkívül szorosan alakult és csak az utolsó frame tudott dönteni, amelyet Cope egy 100+ breakkel nyert meg. Ellenfele a negyeddöntőben nem más, mint Ronnie O’Sullivan lesz.

Kállai Péter

UK CHAMPIONSHIP

  • NYOLCADDÖNTŐK:
  • Stephen Maguire (skót) - Ian McCulloch (angol) 9-5
  • Mark Williams (walesi) - Mark Allen (észak-ír) 9-5
  • Ding Junhui (kínai) - Nigel Bond (angol) 9-5
  • Shaun Murphy (angol) - Stuart Bingham (angol) 9-3
  • Mark Selby (angol) - Dave Harold (angol) 9-2
  • Marco Fu (hongkongi) - Joe Perry (angol) 9-2
  • Ronnie O'Sullivan (angol) - Mark King (angol) 9-1
  • Jamie Cope (angol) - Barry Hawkins (angol) 9-8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik