Öttusa: megmutatták a 2008-as vb helyszíneit Schormann-nak

Vágólapra másolva!
2007.06.22. 08:18
Címkék
Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa-szövetség elnöke hazánkban tájékozódott a 2008-as budapesti világbajnokság előkészületeiről.„Az olimpia előtt a budapesti vb lesz az utolsó kvótaosztó verseny, így kiemelt figyelmet kapunk” – mondta Pécsi Gábor, a Magyar Öttusa-szövetség technikai igazgatója.„Schormann úrnak megmutattuk a tervezett helyszínt, a SYMA-csarnokot és a Puskás Ferenc Stadion szoborparkját. A SYMA-csarnokban nemrég adtuk át a világszínvonalú öttusalőteret, ugyancsak ez a létesítmény adna otthont a vívásnak, és itt kapna helyet a verseny- és sajtóközpont is.”„A lovaglást és a futást a szoborparkban szeretnénk megrendezni, az uszoda is elérhető lesz egy rövid sétával, csakúgy, mint a szállásként kiszemelt Hotel Stadion. Az elképzelés – részben – sikeresen vizsgázott a májusi férfi Vk-versenyen” – tette hozzá Pécsi.
Legfrissebb hírek

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
3 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
8 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
28 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
56 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik