A TeleSport főszerkesztője lett az év sportújságírója

MTV MTVMTV MTV
Vágólapra másolva!
2007.02.16. 18:46
Címkék
A Magyar Televízió sportfőszerkesztője, Schulek Csaba kapta „Az év sportújságírója 2006” kitüntetést a Nemzeti Sportszövetségtől.
A Nemzeti Sportszövetség – 68 sportági szakszövetség és 20 megyei sportszövetség, továbbá 10 civil szervezet jelölése alapján – egyebek között ezzel az indoklással ítélte a 2006-os év legjobb sportújságírójának az MTV sportfőszerkesztőjét.

Schulek, aki egyébként vitorlázó magyar bajnok, és a budapesti első osztályban ma is aktívan kosárlabdázik, 2004 novembere óta dolgozik ezen a poszton a Magyar Televízióban.

„Az elismerések a TeleSport egész csapatának szólnak. Mára szakmailag és emberileg is egységes a gárda. Büszke vagyok rá, hogy csapatkapitány lehetek köztük. Örülök annak, hogy a háttérben ott van velem Dr. Rudi Zoltán MTV-elnök, aki sporthasonlattal élve a szövetségi kapitány, a szövetségi edző pedig helyettesem, Havas Judit. Közösen értük el az eredményeket, és nagy várakozással tekintünk a kihívásokkal teli 2008-as olimpiai évre” – nyilatkozta Schulek Csaba a pénteki díjátadó után.

Az élsport mellett a tömegsportra is nagy figyelmet fordító 35 éves főszerkesztő irányítása alatt a vezető közszolgálati televízió olyan sikeres lett sportműsoraival, hogy tavaly márciusban a Magyar Olimpiai Bizottság „Nívó-díjjal” tüntette ki.
Legfrissebb hírek

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
22 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
2 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik