Vívás, Héraklész Kupa: három magyar érem a zárónapon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.07. 20:29
Címkék
Kiváló eredményeket értek el a magyarok a Héraklész Kupa elnevezésű, budapesti junior vívó Vk-viadalon: férfi párbajtőrben hárman is felállhattak a dobogóra, Budai Dániel arany-, Peterdi András ezüst-, Szényi Péter pedig bronzérmes lett.
Pedig éppen ebben a szakágban jött össze a legnagyobb mezőny, vasárnap reggel 224 fiatal vívó - köztük 19 magyar - kezdte meg a küzdelmeket. Budai, Peterdi és Szényi remekül menetelt, mellettük még az izraeli Grigori Beskin jutott be a legjobb négy közé. Budai az elődöntőben 15-11-re verte Szényit, Peterdi pedig 15-14-re Beskint. A fináléban Budai 15-12-re nyert Peterdi ellen.

A nap másik versenyét a férfi kardozóknak rendezték, ebben a fegyvernemben a hazai színek képviseletében Puy Kristóf jutott a legtovább, ő a 16. helyet szerezte meg. Összesen 136-an léptek pástra, a magyarok itt is 19-en voltak.

A hazai válogatott négy éremmel zárta a hagyományos évnyitó viadalt, szombaton ugyanis a kardozó Pető Réka második lett a tavaly felnőtt világbajnok amerikai Rebecca Ward mögött.
Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
3 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
32 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
37 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik