Hat magyar is továbbjutott péntek délelőtt

Vágólapra másolva!
2006.08.04. 11:59
Címkék
Szinte ontotta a továbbjutókat a magyar úszóválogatott péntek délelőtt a Margitszigeten zajló Európa-bajnokságon. Öt számban összesen hat versenyzőnk jutott a délutáni középdöntőkbe, ahol rajtuk kívül majd Kovács Ágiért (női 200 mell) és Boulsevicz Beatrixért (női 100 pillangó) is szoríthatunk majd.

A férfi 200 háttal kezdődött a program, ahol a szerdán 200 vegyesen Európa-bajnoki címet szerző Cseh László (2:00.45), valamint Rudolf Roland is továbbjutott. Cseh összesítésben negyedik, Rudolf Roland pedig a kilencedik időt úszta. A távot leggyorsabban a 100-on győztes német Helge Meeuw teljesítette, egyedüliként két percen belüli idővel (1:59.76). A két másik magyar induló, Sallai Márk és Dajka Ádám is új egyéni csúcsot úszott. Előbbi 2:06,19-es idővel összesítésben huszonhetedik, utóbbi 2:06.67-el a huszonnyolcadik lett.

Következett a női 200 gyors és következett Hosszú Katinka. A 400 vegyesen éremesélyesként induló, de ott kizárt versenyzőnő Lipcsei Krisztinával egyetemben a negyedik előfutamban indult, s ezt meg is nyerte, ám időeredménye némileg elmaradt a várttól (2:02.35), ám ettől függetlenül addig ő teljesítette a leggyorsabban a távot (Lipcsei hatodik lett 2:04.13-as idővel). Három futam azonban még hátra volt, s így izgulnunk kellett, hogy ne előzzék meg tizenötnél többen. Végül csak tizenhárman tették meg ezt, így ő is továbbjutott. Lipcsei 31., a 2:05,26-ot úszó Nagy Réka 36., míg 2:06.89-el Dara Eszter a 40. helyen végzett. A távot leggyorsabban a Budapesten már három aranyéremnél járó francia Laure Manaudou teljesítette egyedül két percen belüli idővel (1:59.70).

A kivétel a 100 méteres pillangóúszás volt, ugyanis ez volt az egyetlen versenyszám, ahol nem jutott tovább magyar versenyző. A legjobb némi meglepetésre Hős Péter volt 54,47-es idővel, aki így kiszorította a vegyesváltóból Gáspár Zsoltot, aki két éve tagja volt az Európa-bajknoki bronzérmes váltónak. Hős 25. lett, Gáspár 54,87-el 30., Madarassy Ádám 54,90-el 32., míg Kovács Norbert 55,42-vel 39. lett. Ezen a távon az ukrán Andrij Szergyinov volt a leggyorsabb, méghozzá nem is akárhogyan: a szám címvédője 51.89-es új Európa-bajnoki csúcsot úszott.

A délutáni program:
Elődöntők
200 m női gyors 17.20
100 m férfi pillangó 17.30
50 m női hát 17.54
200 m férfi hát 18.07
50 m férfi mell 18.29
Döntők
1500 m férfi gyors 17.02
200 m női mell 17.45
100 m férfi gyors 17.50
100 m női pillangó 18.18
A női 50 méteres hátúszásban elsősorban Szepesi Nikolettért szoríthattunk. A két éve ebben a számban az Eb-dobogóról éppencsak lecsúszó magyar versenyzőnő 100 méteren csütörtökön hatodik lett, s most összesítésben a kilencedik legjobb időt úszta (29,44). A többi magyar közül Verrasztó Evelyn 30,37-el 23., Kalicz Helga 50,56-al 26., Maxim Dóra pedig 30,57-el a 27. lett. A távot leggyorsabban a fehérorosz Alekszandra Heraszimenia teljesítette 28,61-es idővel.

A délelőtti utolsó versenyszám az 50 méteres mellúszás volt, ahonnan két magyar versenyző, Flaskay Mihály és Bodor Richárd is továbbjutott. A korábban ezen a távon világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes Flaskay második lett előfutamában 27,96-os idővel, amellyel már akkor biztosan elődöntős volt. Végül az ötödik legjobb idővel jutott tovább. A két éve három Eb-bronzérmet (100 és 200 mellen és vegyesváltóban) szerző, Budapesten 100-on hetedik Bodorért már többet kellett izgulnunk. Ő egy futammal korábban indult, s 28,23-as idővel csak ötödik lett futamában, de végül csak tizenketten úsztak nála gyorsabban. A másik két magyar induló közül Závodszki Dániel 30,35-el összesítésben 54., míg a futamgyőztes Financsek Gábor 28,94-el 31. lett. A leggyorsabb a címvédő ukrán Oleg Liszogor volt. A 100 méteren Budapesten már egy bronzérmet begyűjtő úszó 27,73-as időeredményt ért el.

A délutáni programban tehát Cseh László és Rudolf Roland (férfi 200 hát), Hosszú Katinka (női 200 gyors), Szepesi Nikolett (női 50 gyors) és Flaskay Mihály, valamint Bodor Richárd (férfi 200 mell) lesz ott közülük, míg Kovács Ágnes a női 200 mell, Bolusevicz Beatrix a női 100 pillangó döntőjében lesz érdekelt.
Legfrissebb hírek

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
1 perce

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
26 perce

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
34 perce

Djokovics nehéz mérkőzésen jutott tovább, 16. alkalommal lesz ott a wimbledoni negyeddöntőben

Tenisz
41 perce

Egyedülálló mestermű – Claudio Ranieri-sorozat, 3. rész

Képes Sport
1 órája

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
1 órája

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
1 órája

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik