Napi húsz kilométer Balatonfűzfőn

Vágólapra másolva!
2006.02.05. 15:30
Címkék
Napi másfél óra kemény izomfejlesztés, továbbá ötórányi úszás – ez a fejadag az úszóválogatott balatonfűzfői edzőtáborában.A kéthetes összetartás – melyen a csapat egyik fele vesz részt, a másik Güttler Károly vezetésével a spanyolországi Sierra Nevadában készült az elmúlt időszakban – félidejénél Kiss László igen pozitívan értékelte az addig látottakat.
A nagymedencés világbajnok, rövidpályás világcsúcstartó Cseh László továbbra is hatalmas erőbedobással dolgozik
Szabó Miklós
A nagymedencés világbajnok, rövidpályás világcsúcstartó Cseh László továbbra is hatalmas erőbedobással dolgozik
A nagymedencés világbajnok, rövidpályás világcsúcstartó Cseh László továbbra is hatalmas erőbedobással dolgozik
Szabó Miklós
A nagymedencés világbajnok, rövidpályás világcsúcstartó Cseh László továbbra is hatalmas erőbedobással dolgozik
„Megnyugtató, ahogy eddig dolgoztak a gyerekek – mondta a szövetségi kapitány. – Az orvosi vizsgálatok mind azt jelzik, hogy fáradtak ugyan, de a pulzusmegnyugvásuk tökéletes, amit már most rendkívül jó előjelnek tekinthetünk a nyári Európa-bajnokság előtt.”

Kiss László kijelentette, nem szokása senkit sem kiemelni, ám ezúttal kivételt tesz, mert Cseh László, továbbá a vele együtt – egy sávban – készülő ifjú Kovács Norbert, valamint a tavalyi ifi Eb legjobbja, Hosszú Katinka még így is kiemelkedik a remekül teljesítő gárdából.

A napi húsz kilométeres penzumot egyébként tóparti sétákkal teszik elviselhetőbbé, jóllehet a kapitány jelezte: csak az edzőknek engedélyezte a korcsolyázást a befagyott Balatonon, Cseh Laciék – különösen a 2004-es tapasztalatok árnyékában (ugyanitt tört el a lába az olimpiára készülő klasszisnak) – legfeljebb járkálhatnak a tó jegén.

„Ez nem az úszók világa, nekik a víz eredeti halmazállapota való, azt pedig megtalálják a fűzfői ötvenesben” – szögezte le Kiss László.

A csapat még egy héten át tréningezik a Balatonnál, a két hetet pedig az egykori kiváló veszprémi edző, Gyenge Zsigmond tiszteletére rendezett emlékverseny zárja. Ezen kizárólag hosszú távú, 800-as és 1500-as számokat rendeznek, amelyen valamennyi kerettagnak kötelező az indulás.

Így például Cseh László is 1500-on indul majd – de, mint Kiss László jelezte, a specialisták a saját úszásnemükben tehetik meg a távot, amiből edzőik szintén kaphatnak hasznos információkat, azaz a Sierra Nevadából hazatérő Gyurta Dániel minden valószínűség szerint mellen fogja végigúszni az 1500 métert.
Legfrissebb hírek

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
7 perce

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
17 perce

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
19 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
1 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2 órája

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik