A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Vágólapra másolva!
2025.06.19. 21:04
null
Kvitová a világranglista második helyéig jutott (Fotó: Getty Images)
Visszavonul az augusztus 24-én kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság után a csehek kétszeres wimbledoni bajnoka – közölte a közösségi oldalán a 35 éves Petra Kvitová teniszező.

„Nem is kérhettem vagy kívánhattam volna többet: a tenisz adta nekem mindazt, amim ma van, és örökké hálás leszek a gyönyörű, szeretett sportágamnak” – írta közleményében.

A világranglista korábbi második helyezettje idén februárban tért vissza 15 hónap kihagyást követően – gyermeke, Petr tavaly júliusban született –, azóta hét mérkőzésen egyszer győzött, mégpedig Rómában, az első fordulóban.

Kvitová pályafutása során 31 címet nyert. Kétszer, 2011-ben és 2014-ben győzött Wimbledonban, 2011-ben világbajnok lett, a cseh csapattal hatszoros Billie Jean King (Fed Kupa)- és egyszeres Hopman Kupa-győztes, míg egyéniben olimpiai bronzérmes 2016-ban.

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
11 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
20 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43
Ezek is érdekelhetik