A hazai sportmúlt meseköltője – Syposs Zoltán könyve ma is igazodási pont

Szerzője, Syposs Zoltán túlnyomórészt a magyar sport első világháborút megelőző és a két világégés közötti korszakából mutat be 32 meghatározó személyiséget (a teljesség igénye nélkül: Bauer Rudolf, Bárány István, Borbás Gáspár, Csák Ibolya, Gillemot Ferenc, Harangi Imre, Jeny Rudolf, Pataky Károly, Prokopp Sándor, Szepes Béla), és stílszerűen Szokolyi Alajost tette portrésorozata élére. Bár ő maga nem indokolja meg döntését, nyilvánvaló az ok: Szokolyi nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sport történelmi jelentőségű alakja is, hiszen az első modern kori olimpia nyitó versenyszáma, a 100 méteres síkfutás 1896. április 6-án rendezett első előfutamában az 1-es rajtszámot kapva állt rajthoz. Azaz őt nevezhetjük az első színre lépő újkori olimpikonnak, egyúttal az első magyar „érmesnek” a nyári játékokon. (Az idézőjel azért indokolt, mert 1896-ban a harmadik helyezettek nem kaptak érmet, márpedig a magyar atléta harmadik lett 100 méteren – a győztesek ezüst-, a másodikok bronzmedáliával gazdagodtak.) Érdekesség, hogy az arcképcsarnok záró anyaga éppen a klasszikus filológust, sporttörténészt, az 1928-as szellemi olimpia irodalmi aranyérmesét, az egykori NOB-tag Mező Ferencet mutatja be, aki annak idején kiváló tanulmányt írt Szokolyiról (a kiadvány a legenda halála után három évvel, 1935-ben jelent meg).

Szerzője, Syposs Zoltán túlnyomórészt a magyar sport első világháborút megelőző és a két világégés közötti korszakából mutat be 32 meghatározó személyiséget (a teljesség igénye nélkül: Bauer Rudolf, Bárány István, Borbás Gáspár, Csák Ibolya, Gillemot Ferenc, Harangi Imre, Jeny Rudolf, Pataky Károly, Prokopp Sándor, Szepes Béla), és stílszerűen Szokolyi Alajost tette portrésorozata élére. Bár ő maga nem indokolja meg döntését, nyilvánvaló az ok: Szokolyi nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sport történelmi jelentőségű alakja is, hiszen az első modern kori olimpia nyitó versenyszáma, a 100 méteres síkfutás 1896. április 6-án rendezett első előfutamában az 1-es rajtszámot kapva állt rajthoz. Azaz őt nevezhetjük az első színre lépő újkori olimpikonnak, egyúttal az első magyar „érmesnek” a nyári játékokon. (Az idézőjel azért indokolt, mert 1896-ban a harmadik helyezettek nem kaptak érmet, márpedig a magyar atléta harmadik lett 100 méteren – a győztesek ezüst-, a másodikok bronzmedáliával gazdagodtak.) Érdekesség, hogy az arcképcsarnok záró anyaga éppen a klasszikus filológust, sporttörténészt, az 1928-as szellemi olimpia irodalmi aranyérmesét, az egykori NOB-tag Mező Ferencet mutatja be, aki annak idején kiváló tanulmányt írt Szokolyiról (a kiadvány a legenda halála után három évvel, 1935-ben jelent meg).

 

Syposs 1970 és könyve megjelenési éve, 1976 között született, részben kiegészített írásai közül válogatott, finom stílusa költői vénáról, egyúttal széles műveltségről árulkodik. „Sportról annyi ihletett költői szépséggel és mégis olyan elmélyült tudományos pontossággal, minden apró részletre kiterjedő hitelességgel kevesen írtak, mint ennek a műnek a szerzője” – jegyezte meg a Magyar Hírlap cikkírója. Tartalmát tekintve pedig azért különös jelentőségű a kötet, mert a korabeli, mondjuk, az 1930 előtti (sport)sajtóban feltűnően kevés az alanyt közelebbről, személyes élményekkel gazdagítva bemutató interjú vagy riport; ezt a hiányt pótolta Syposs Zoltán a már idős legendáknál vagy – ha elhunytak – még élő hozzátartozóiknál, kortársaiknál járva. Könyvéből módszerére is fény derül: sok-sok könyvtári kutatással megalapozott felkészültséggel, előre bejelentve, elküldött kérdései nyomában kereste fel forrásait, 50 emberrel (vagy emberről) vett fel anyagot, s fejenként 60-80 oldalt jegyzett le kockás füzetébe. Ha „üres, híg mondatokat potyogtattak”, ceruzáját nem vette kézbe, és bár továbbra is rendületlenül a száj előtt tartotta a mikrofont, már rég kikapcsolta... Makacs utánajárással gazdag kincs gyűlt össze, így sok minden ki is maradt. Ebből mentett át csaknem nyolcoldalnyit a megannyi fotót tartalmazó könyv utolsó szöveges lapjaira: a Weisz Árpádról, Kankovszky Artúrról vagy Halmay Zoltánról szóló igen érdekes történetek a néhai kiváló birkózónak, Weisz kortársának, Payr Hugónak köszönhetők.

Hogy is fogalmazott az 1986-ban Syposs Zoltánt meglátogató Kő András? „Ő a magyar sportmúlt meseköltője, dalnok, mint egykoron Szondy apródjai, akik éneklik a régiek dicsőségét.”

(Syposs Zoltán: Ez a szép játék – Arcok a magyar sport történetéből, Budapest, 1976)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. június 25-i lapszámában jelent meg.)