TE: az egyetem szenátusa Sterbenz Tamást javasolja új rektornak

I. SZ., SZ. R.I. SZ., SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 18:28
null
Sterbenz Tamást javasolta új rektornak a Testnevelési Egyetem szenátusa (Fotó: tf.hu)
A Testnevelési Egyetem szenátusa Sterbenz Tamást javasolta a TE új rektorának, aki az elnöki teendői miatt augusztus 31-én a rektori tisztéről lemondó Mocsai Lajos helyét veszi át.

 

A tisztségre két jelölt volt, a kosárlabdasportban játékosként, edzőként és vezetőként is dolgozó Sterbenz Tamás mellett Hamar Pál, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke, aki 41 éve tanít és tevékenykedik az egyetemen.

Sterbenz Tamás a programjában korábbi sportolói, valamint sportvezetői karrierjére fűzte fel a mondanivalóját. Kiemelte, a csapatjáték és az összefogs fontosságát, valamint azt, hogy a jó vezető és edző a háttérből iránytja, és segíti csapatát. Emellett a Testnevelési Egyetem közleményéből kiderül, Sterbenz szerint az eredményes vezetés a stratégia, a taktika és a racionalitás hármasságára épül, míg a modellváltásra egyfajta új mozgástér lehetőségeként tekint.

A beszédeket követően a szenátusi tagok szavaztak, 14:2 arányban Sterbenz Tamást választották meg rektornak.

A végső döntést a kuratórium mondja ki augusztus 26-i, csütörtöki ülésén.

Mocsai Lajos a szenátusi ülés zárásaként sikeres korszakként tekintett vissza hétéves rektori ciklusára, beszédében pedig kitért az elmúlt évek fejlesztéseire, valamint arra is, hogy rektorként aktív szerepet játszhatott az egyetem modellváltásában.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a TF és a Vasas együttműködése

Egyéb egyéni
2025.03.05. 13:27

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Egyéb egyéni
2024.12.19. 16:27

Mocsai Lajos: A jelenlegi magyar egyetemi hallgatók ötven százaléka harmincéves korára túlsúlyos lesz, ez óriási probléma

Egyéb egyéni
2024.10.10. 16:04

Csapatsportok szakmai randevúja Balatonbogláron

Kézilabda
2024.10.03. 10:56

„A jövőnk sikere akkor garantált, ha a gyerekek fizikuma és lelke is erős” – Jubileumi tanévnyitó a Testnevelési Egyetemen

Egyéb egyéni
2024.09.02. 16:38

Közösen fejleszti a testnevelő tanárok képzését a TF és a Magyar Diáksportszövetség

Egyéb egyéni
2024.05.08. 12:48

Úszás: fontos a hagyomány, de kellenek az újítások – úszóedzői konferencia a TE-n

Úszás
2024.04.20. 16:02
Ezek is érdekelhetik