Évforduló: 55 éves jubileumát ünnepelte az Alba Volán SC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 18:29
A helyi utánpótlásra építkezést emelte ki legfőbb jellemzőként az Alba Volán SC elmúlt 55 évéből a klub társelnöke a jubileum alkalmából tartott ünnepségen szerdán Székesfehérváron.


Tóth István felidézte, az egyesület hőskora 1960-ban kezdődött, ekkor sok szakosztályban amatőr módon, de szervezett keretek között kezdett működni. Aztán 1973–74 körül indult meg a profi klub szervezése, amelyet komoly eredmények is kísértek: röplabdában férfi és női dobogós helyezések, illetve jégkorongban az első bajnoki cím. Hozzátette, a rendszerváltás idején új helyzet állt elő, ekkor döntöttek amellett, hogy a sok különböző szakág helyett az öttusára és a jégkorongra koncentrálnak.
Tóth István felidézte, az egyesület hőskora 1960-ban kezdődött, ekkor sok szakosztályban amatőr módon, de szervezett keretek között kezdett működni. Aztán 1973–74 körül indult meg a profi klub szervezése, amelyet komoly eredmények is kísértek: röplabdában férfi és női dobogós helyezések, illetve jégkorongban az első bajnoki cím. Hozzátette, a rendszerváltás idején új helyzet állt elő, ekkor döntöttek amellett, hogy a sok különböző szakág helyett az öttusára és a jégkorongra koncentrálnak.

Martinek János, a Magyar Öttusaszövetség főtitkára köszöntőjében kiemelte, 40 éve tagja az Alba Volán SC az öttusaszövetségnek, és a sportág egyik legnagyobb utánpótlásbázisa Székesfehérváron található. Arról is beszélt, rangos versenyek színhelye is a város, legutóbb Európa-bajnokságot rendeztek, két év múlva pedig junior-világbajnokságnak adhat otthont Székesfehérvár.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere úgy fogalmazott: e klubnak köszönheti a város egyetlen olimpiai bajnokát, Vörös Zsuzsannát. Azt mondta, az Alba Volán SC a legfontosabb dolgot abban nyújtja a városnak, hogy utánpótlást biztosít és a gyermekekkel foglalkozik, eredményeket ad, amelyekkel a közösséget építi, valamint élményekkel gazdagítja az itt élőket.

Balsay István, a város korábbi polgármestere a rendszerváltás utáni időszakra emlékezett, amikor a képviselő-testület egyik első intézkedése egy sportkoncepció kidolgozása volt, amelyben hangsúlyosan szerepelt az utánpótlás-nevelés. Kiemelte, a klub és a város a nehéz helyzetekben is kitartott amellett, hogy képezzen: életre, tisztességre, becsületre neveljen és tömegeket mozgósítson a sport szeretete, valamint a sportos életmód felé.

Az ünnepségen felolvasták Warvasovszky Tihamér, korábbi polgármester köszöntőlevelét, amelyben arról írt: az Alba Volán SC az 55 év alatt bizonyította, hogyan lehet megszerettetni a sportot egy várossal, és mennyire fontos a sport egy város életében.

Az ünnepség zárásaként emléklapokat adtak át a klubtörténet legjelentősebb alakjainak, valamint két öttusázó személyében díjazták az év legjobb Volán-sportolóit. A nőknél a már olimpiai kvótával rendelkező Kovács Sarolta, a férfiaknál pedig Demeter Bence kapta az elismerést.

Legfrissebb hírek

Teke-vb: a férfiaknál is bronzérmes az U19-es magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:17

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Teke: kijelölték a magyar csapatokat a hazai világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.05.18. 20:55

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik