Női röplabda Eb-selejtező: vereséggel kezdtek a mieink

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.07. 15:57
null
Sándor Renáta (jobbra) sem tudott érdemben hozzátenni a magyar válogatott teljesítményéhez (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
A magyar női röplabda-válogatott három sima szettben kikapott a cseh csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Várnán zajló tornájának pénteki első fordulójában.

 

Az első játszmában még megszorongatták a jóval esélyesebb cseheket a magyar lányok, a második és harmadik szettben viszont már esélyük sem volt egy esetleges meglepetésre. A statisztikák alapján a mieink közül leginkább Liliom Rita dicsérhető, aki a játék szinte minden elemében bekerült a mezőny legjobbjai közé.

„Az első játszmában a csapat jelenlegi állapotához mérten a maximumot nyújtotta – nyilatkozott Németh Lajos szövetségi kapitány. – A folytatásban azonban kiütközött a két csapat közötti tudáskülönbség, előjöttek a hibák, és ezért vesztettük el ilyen nagy arányban a második és a harmadik szettet. Összességében elmondhatom, hogy ezzel a háttérrel, gondolok itt a sportág nehéz körülményeire, ettől a szakmailag sem a legerősebb magyar válogatottól ma ennyire futotta. Ami a folytatást illeti, nincs bennem hiú remény, hiszen a bolgárok is nagyon erősek, talán a lettek ellen lehet keresnivalónk.”

A négy csapat a jövő héten Budaörsön is összecsap egymással, s a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

RÖPLABDA EB-SELEJTEZŐ, NŐK, F-CSOPORT, 1. TORNA, 1. KÖR
CSEHORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3:0 (17, 8, 12)
Várna, 50 néző. V: Brutman (izraeli), Muha (horvát)
CSEHORSZÁG: Havelková 10, Pastulová 4, Havlicková 13, Kossanyiová 12, Monzoni, 14, Muhlsteinová 3. Cs: Bednarová (liberó). Szövetségi kapitány: Carlo Parisi
MAGYARORSZÁG: Milovits 5, Dékány 2, Miklai 3, Pallag, Liliom 8, Széles. Cs: Molcsányi R. (liberó), Tálas, Szívós 1, Sándor. Szövetségi kapitány: Németh Lajos
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 3:3, 7:4, 9:5, 11:10, 13:10, 15:11, 17:12, 21:13, 24:17. 2. játszma: 4:1, 5:3, 14:3, 17:4, 19:5, 24:8. 3. játszma: 1:0, 1:3, 3:3, 10:5, 13:8, 17:10, 19:12
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Bulgária–Lettország 3:0 (12, 10, 15)
A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
Csehország–Lettország 14.30
Magyarország–Bulgária 17.00
VASÁRNAP
Magyarország–Lettország 14.30
Csehország–Bulgária 17.00
Legfrissebb hírek

Győzelemmel melegített női röplabda-válogatottunk az Európa-ligára

Röplabda
2025.05.25. 17:21

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Röplabda: az esküvőjére és a civil életre készül Szakmáry Gréta

Röplabda
2025.05.16. 09:18

Női röplabda Extraliga: több kezdőjátékos is távozik Kaposvárról – hivatalos

Röplabda
2025.05.14. 16:12

Sorozatban hatodik Eb-részvételre készül a női röplabda-válogatott – optimistán nyilatkozott Szedmák Réka

Röplabda
2025.05.09. 22:31

Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Röplabda
2025.05.08. 14:19

Petrenkó Brigitta ezüstéremmel távozik a Kanti Schaffhausen röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.28. 19:46

Németh Anett távozik a Perugia röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.26. 15:42
Ezek is érdekelhetik