Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2025.09.07. 17:24
null
Olaszország a világbajnok (Fotó: AFP)
Az olimpiai bajnok olasz válogatott nyerte meg a Thaiföldön rendezett női röplabda-világbajnokságot, amelynek vasárnapi fináléjában öt játszmában legyőzte az Európa-bajnok török együttest.

Az idén és tavaly is Nemzetek Ligája-győztes olasz válogatott harmadik vb-döntőjét játszotta, 2002-ben nyert, 2018-ban ezüstérmes volt. A rivális törökök viszont első fináléjukra készültek a világbajnokságokon, eddigi legjobb eredményük a 2010-es hatodik hely volt.

Ezúttal szoros első játszma után szereztek vezetést az olaszok, a törökök egy sima szettel egyenlítettek, majd egy újabb kiélezett olasz játszmasikert ismét egy nagyobb különbségű török fölénnyel zárult felvonás követett. A döntő játszmában aztán az olaszok kerekedtek felül, ezzel immár 36 tétmérkőzés óta veretlenek.

Az argentin-olasz kettős állampolgárságú Julio Velasco az olasz férfiválogatottat korábban kétszer vezette vb-címig, így már harmadik aranyérmét ünnepelhette szakvezetőként világbajnokságon.

NŐI RÖPLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Olaszország–Törökország 3:2 (23, –13, 24, –19, 8)
BRONZMÉRKŐZÉS
Brazília–Japán 3:2 (12, 17, –19, –27, 16)

 

Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

Röplabda
2025.10.16. 17:32

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.10.04. 22:02

Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

Röplabda
2025.09.25. 16:23

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42
Ezek is érdekelhetik