Röplabda: a békéscsabaiak szerződést hosszabbítottak főtámogatójukkal

Vágólapra másolva!
2010.10.28. 17:56
Címkék
Aláírásra került az a támogatói szerződés, amelynek értelmében a Budapest Bank továbbra is a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület főtámogatója marad.

Baran Ádám a BRSE nemrég megválasztott elnöke örömét fejezte ki, hogy az elmúlt hónapok kemény munkájának következményeképp stabilizálódott a klub anyagi helyzete. Ennek fontos állomása a most megkötött szerződés. A pénzintézet az elmúlt években is az egyesület fő támogatója volt, és a kölcsönös elégedettség jó alap volt a szerződés meghosszabbítására. Az eddigi támogatókon kívül sikerült újabb forrásokat is bevonni, így minden körülmény adott nyugodt munkához.

Az Extraligában végbemenő játékosmozgások során megerősödött jó néhány együttes, így embert próbáló feladat lesz a célul kitűzött 4–6. hely elérése.

Mint ismert, a békéscsabai csapat jelentős fiatalításon ment keresztül, a klub új vezetői egy egységes, szerethető, elsősorban saját utánpótlásra támaszkodó csapat alapjait tették le nyáron. A gárda eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen két győzelemmel és két vereséggel jelenleg a középmezőnyben foglal helyet.

Szombaton a válogatott játékosokkal megerősített UTE csapata látogat a Szent István Egyetem sportcsarnokába.

Legfrissebb hírek

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
13 perce

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
26 perce

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
35 perce

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
1 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
1 órája

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
1 órája

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik