Egyetlen szettet sem nyertek a vendégek a párharcok első felvonásán

Vágólapra másolva!
2007.03.27. 17:34
Címkék
Mind a négy hazai csapat magabiztosan, játszmaveszteség nélkül győzött a CityLine férfi NB I Liga negyeddöntőjének első mérkőzésein. A Kecskemét és az MCM RC-Kaposvár sima sikere, illetve a Dág remek helytállása egyaránt meglepő.
A sötét mezben látható kecskeméti játékosok remekül védekeztek, kiválóan sáncoltak a Dunaferr ellen
A sötét mezben látható kecskeméti játékosok remekül védekeztek, kiválóan sáncoltak a Dunaferr ellen
A sötét mezben látható kecskeméti játékosok remekül védekeztek, kiválóan sáncoltak a Dunaferr ellen
A sötét mezben látható kecskeméti játékosok remekül védekeztek, kiválóan sáncoltak a Dunaferr ellen

A Szolnoki RK-SI komplett kezdőhatosa eligazolt idény közben, ezért csak hét mezőnyjátékossal érkeztek a vendégek a somogyi megyeszékhelyre. Mindkét gárda sok hibával kezdte az összecsapást. A szolnokiak rengeteg szervát rontottak, míg a hazaiak a támadás-befejezésekkel álltak hadilábon. A folytatásban aztán magasabb fordulatszámra kapcsoltak Kántor Sándorék és könnyedén nyerték a mérkőzést. „Azt kértem a játékosoktól, hogy a vendégek ne a mi hibáinkból éljenek – értékelt a lefújás után Mészáros Péter, a Kométa edzője. – Sajnos ezt csak a második szettben sikerült megvalósítaniuk…”

Az MCM RC-Kaposvár–MAFC találkozót jó kezdték a vendégek, akik eleinte nagyon összeszedetten játszottak, s jól mezőnyöztek. Aztán jött Tóth Gábor és Takács Gergely, később, a második játszmában pedig Kovács Balázs és Szilvássy Balázs, nekik köszönhetően az MCM RC győzelme nem forgott veszélyben. „Határozottan, tudatosan játszottunk, végig kézben tartottuk a mérkőzést – vélekedett Kelemen István, a somogyiak edzője. – A kiélezett szituációkban túlcifráztuk a játékunkat, a győzelmünkhöz azonban nem férhet kétség.”

A Kazincbarcika a második és a harmadik játszmában igencsak megizzadt a Dág ellen. Olykor hullámzóan játszott a Vegyész RC, a vendégek viszont minden pontért alázatosan, lelkesen megküzdöttek, ennek köszönhetően a harmadik felvonás közepén már három ponttal is vezettek, a végén azonban győzött a nagyobb tudás és a rutin. „Az első játszma sima volt – emlékezett a Vegyész edzője, Daniel Oravec. – Utána különböző okok miatt forgattam a csapat felállását, próbálkoztunk, ezért lett egy kicsit nehezebb.”

Oszuska Zoltán, a Dág játékosedzője is reálisan értékelte a találkozót: „Magunkhoz képest jól játszottunk, de a Barcika jobb csapat.”

Kecskeméten ötjátszmás rangadóra volt kilátás, de a vendég Dunaferr ezúttal tudása alatt teljesített, a hazaiak pedig remek mezőny- és blokkmunkával hamar elvették a dunaújvárosiak játékkedvét, így a legkiélezettebbnek jósolt párharc első felvonása is sima hazai győzelemmel végződött.

CITYLINE FÉRFI NB I LIGA, NEGYEDDÖNTŐK

1. mérkőzések
MCM RC-Kaposvár–MAFC-Hartmann 3:0 (23, 17, 22)
Phoenix Mecano-Kecskeméti RC–Dunaferr RC 3:0 (20, 18, 15)
Kométa-Kaposvár–Szolnoki RK-SI 3:0 (16, 10, 18)
Vegyész RC-Kazincbarcika–Dági SE 3:0 (13, 21, 23)
A második meccsek közül a Szolnok–Kométa találkozót csütörtökön, a többit szerdán játsszák.
Legfrissebb hírek

Szalah és Mac Allister is jelölt az Év játékosa díjra

Angol labdarúgás
8 perce

Bor Barna szerint nem lehetnek csalódottak a cselgáncs-vb után

Egyéb egyéni
21 perce

Női kézilabda NB I: kialakult a Vasas kerete a következő idényre

Kézilabda
26 perce

Női kézi: ezernél is több, kibővíti arénáját az Esztergom

Kézilabda
35 perce

Férfi kézilabda NB I: a kihívóból favorit válhat az előttünk álló idényben

Kézilabda
40 perce

A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését

Egyéb egyéni
42 perce

A nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar válogatott a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
55 perce

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik