Michelisz Norbert: Éreztem, hogy muszáj valamit másképp csinálnom

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2023.06.17. 08:34
null
Michelisz Norbert az idén lazábban áll a versenyzéshez – talán ezért is sikeres (Fotó: TCR World Tour)
Michelisz Norbert az idén nem tervezget, hanem próbálja megragadni és élvezni a pillanatot. Nem tudja, ennek köszönhető-e a szenzációs idénykezdet, mindenesetre sokkal jobban érzi így magát. Optimistán készül az előtte álló hungaroringi hétvégére.

– Új sorozat, régi, jól bevált pálya. Hogy érzi magát a Hungaroringen?
– Nagyon jól, bár belülről a sorozat sem tűnik annyira újnak: sokan itt vannak a tavalyi ellenfelek közül, és az autókat is hoztuk magunkkal – mondta Michelisz Norbert, aki három hétvége után vezeti a TCR World Tour összetett pontversenyét. – A helyszínek között vannak újak, de szerencsére a Hungaroring maradt a naptárban – minden évben nagyon várom, hogy hazai pályán versenyezzek.

21 TAGÚ MEZŐNY

A Hungaroringen 21 tagú lesz a TCR World Tour-sorozat mezőnye, amelynek lesz egy másik magyar tagja is Losonczy Levente személyében, aki az Agressive Team Italia színeiben áll rajthoz a viadalon. A szintén Hyundai Elantrával versenyző olasz csapat egyébként Kevin Ceccon révén új, a magyar szurkolók által is jól ismert taggal bővül erre a hétvégére.

– Azért, mert ide elkísérheti az egész család? Tényleg, a lányai megnézik önt versenyzés közben?
– Ha őszinte akarok lenni, a lányokat nemigen izgatja az autóverseny, tavaly kijöttek a Ringre megnézni, és egy óra után mondták, hogy haza akarnak menni, mert ez unalmas. Néhány hete felcsillant a szemem, mert Emma megkérdezte, hogy lesz-e idén is autóverseny itthon, mondtam, hogy persze, és nagyon örülnék, ha jönne, erre hozzátette, hogy lesz-e olyan finom háromszög chips, amit tavaly evett. Ebből arra következtetek, hogy az autósport továbbra se nagyon izgatja, de nem is baj, nem akarok én a lányaimból autóversenyzőt nevelni – mosolyog.

– Milyen előérzete van a hazai hétvégével kapcsolatban?
– Nem is tudom. Az idén valahogy kevésbé tervezgetek, inkább próbálom megragadni és élvezni a pillanatot – ez eddig az első futamtól kezdve nagyon jól működött. Bízom benne, hogy itthon sem lesz másként, és annak ellenére, hogy sűrű lesz az időbeosztás és a szokásosnál kicsivel nagyobb a nyomás, élvezni tudom a versenyzést. Eldöntöttem, hogy ezt az évet így fogom végigcsinálni, attól függetlenül, hogy miként alakulnak az eredmények.

– Könnyű ezt mondani, ha az ember vezeti a bajnokságot.
– Ezzel kapcsolatban sem tudom, hogy mi az ok és az okozat. Nem tudom, nincs-e összefüggésben az, hogy ilyen jól alakul a szezonom, azzal, hogy ilyen lazán állok hozzá. Persze az autóversenyzést nagyon komolyan kell venni, ugyanúgy, ahogy minden más sportot, de lehet, hogy én az utóbbi években túlságosan komolyan vettem, és elfelejtettem élvezni azt, amit csinálok. Most másképp van.

(Fotó: TCR World Tour)
(Fotó: TCR World Tour)

– Lehet ezt elhatározásból csinálni?
– Nem könnyű – onnan tudom, hogy már többször megpróbáltam. De tavaly éreztem, hogy muszáj valamit másképp csinálnom, mert nagyon fiatal a csapattársam, ráadásul borzasztóan rámenős és briliánsan tehetséges is. Még nem sorolom magam az öreg versenyzők közé, de nem vitás, hogy meg kell újulnom, ha lépést akarok tartani vele, és én ennek a fenti módját választottam.

– Jóban vannak Mikel Azconával?
– Igen! De persze nem szabad naivnak lenni, hiszen őt is, engem is ugyanaz a cél motivál – mindketten nyerni szeretnénk. Így megtörténhet, hogy előbb-utóbb megjelennek majd repedések ezen a baráti viszonyon az érdekellentét miatt, de hiszem, hogy tudjuk majd kezelni ezeket.

– Mire számít a hétvégén?
– Nehéz megmondani, mert a bajnokságban működik a büntetősúly-rendszer, amelynek értelmében én negyven kiló pluszsúlyt cipelek a hétvégén a korábbi jó eredményeim miatt. De a hangulat és a pályaismeret biztosan segít majd, s ha önerőből nem is harcolhatok majd a pole pozícióért, bízom benne, hogy az első ötben végzek majd az időmérő edzésen.

– Erős az idei mezőny?
– Nagyon! Ráadásul folyamatosan változik. Az első négy futamot Európában tartják, kettőt Dél-Amerikában kettőt Ausztráliában, ahol húsz tagú mezőny versenyez ugyanolyan autókkal, mint mi – és ők ismerik a pályát. Úgyhogy aki az idén megnyeri a bajnokságot, elmondhatja magáról, hogy a világ minden tájáról versenyzett a legjobbakkal.

– Ez a legnagyobb kihívás?
– Igen, hogy versenyhétvégéről versenyhétvégére változó lebonyolítás és ellenfelek ellen kell versenyezni.

A PROGRAM
Szombat, 10.55:
1. időmérő edzés. 17.05: 1. verseny
Vasárnap, 12.05:
2. verseny

A TCR WORLD TOUR ÁLLÁSA
Pilóták:
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai Elantra N) 159 pont, 2. Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 134, 3. Huff (brit, Audi RS3) 126

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik