TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.21. 15:39
null
Michelisz aratott győzelmet az első monzai futamon (Fotó: X/TCR_Series)
Michelisz Norbert aratott győzelmet a TCR World Tour olaszországi versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Yann Ehrlacher és Thed Björk szelte át a célvonalat a több defektet is hozó versenyen.

A címvédő Michelisz Norbert az idei első pole pozícióját szerezte meg az ikonikus monzai pályán, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az első verseny előtt Olaszországban. A Hyundai magyar versenyzője mellől spanyol csapattársa, Mikel Azcona rugaszkodhatott el, míg a második sorban Aurélien Comte és az egyéni összetettet vezető Yann Ehrlacher foglalhatott helyet. 

Egyéb egyéni
10 órája

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

A Hyundai magyar versenyzője mellől csapattársa, Azcona várhatja az első futam rajtját.

 

Michelisz meg tudta tartani a vezetést a rajtnál, miközben mögötte Azcona és Comte csatázott a második helyért, a spanyol, francia párharcból az előbbi jött ki győztesen, aki azonnal célkeresztbe vette a Hyundai magyarját is. Negyedikként Ehrlacher fordult el, majd Santiago Urrutia zárta az első ötös sorát, miközben hátrébb többen, köztük Ma Csing-hua, Ruben Volt is összetűzésbe keveredtek, s a kínai öt másodperces időbüntetést is kapott az eset nyomán. 

Michelisz nem igazán tudott ellépni Comte előtt, a francia végig ott loholt mögötte, és többször is megmutatta magát, de nem talált fogást a magyar pilótán, ráadásul a negyedik körben kissé megcsúszott, és a kavicságyat is átszántotta, aminek következtében nem sokkal később defektet kapott, és végleg kiszállt a küzdelemből. A második helyet Azcona örökölte meg, míg a harmadik pozícióba Ehrlacher lépett előre, akit Urrutia és Björk követett a top 5-ben. 

A hatodik körben aztán Urrutia lassult vissza látványosan, aminek köszönhetően a mögötte érkezők egy-egy helyet javítottak, de ezzel még nem volt vége, hiszen nem sokkal később Azcona szenvedett defektet, így néhány körön belül három versenyző is kiesett az élmezőnyből. Ehrlacher a második, míg Björk a harmadik pozícióban találta magát, miközben Ignacio Montenegro és Marco Butti zárta ekkor az első ötös sorát, miközben egyre több pilótánál okozott gondot a gumi, s több defekt is borzolta a kedélyeket, ami kérdéseket vetett fel a vasárnapi futamot illetően. 

Michelisznek eközben kissé sikerült ellépnie, és magabiztos győzelmet aratott az utolsó körben egymással csatázó Ehrlacher és Björk előtt. Negyedikként Montenegro szelte át a célvonalat, az ötödik Esteban Guerrieri lett, majd Damiano Reduzzi, Jacopo Cimenes, Viktor Andersson és Azcona zárta az első tízest. 

Michelisz a tökéletes monzai szombatnak köszönhetően az ötödik helyre lépett előre az egyéni összetettben, a címvédő a tizedik rajtkockából várhatja a vasárnapi, részben fordított rajtrácsos versenyt. 

Folytatás vasárnap 11 óra 40 perckor a második futammal. 

TCR WORLD TOUR, 1. VERSENY (Monza)
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 
2. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) +1.697
3. Thed Björk (svéd,  Cyan Racing Lynk & Co) +1.988
4. Ignacio Montenegro (argentin, GOAT Racing) +3.104
5. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) +3.462

A bajnokság állása 7 verseny után
1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 183 pont
2. Esteban Guerreri (argentin, GOAT Racing) 163 pont
3. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing Lynk & Co) 150 pont
4. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 141 pont
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 105 pont

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
10 órája

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17

TCR World Tour: Michelisz negyedik a spanyolországi dobogót kibérlő Lynk & Co mögött

Egyéb egyéni
2025.06.14. 17:33

TCR World Tour: Urrutia a pole-ban; Michelisz ötödik a spanyolországi időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.14. 11:59

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
2025.05.30. 14:17

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
2025.05.11. 16:56
Ezek is érdekelhetik