F3: Collet szerezte meg a pole-t a spái őrült időmérőn

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 16:23
null
Caio Collet lehet a leginkább elégedett a spái időmérő végén (Fotó: DPPI)
Caio Collet volt a leggyorsabb a Formula–3 belgiumi versenyhétvégéjének időmérőjén. Az időjárási körülmények alaposan megnehezítették a versenyzők dolgát Spa-Francorchamps-ban, Collett mögött Zane Maloney és Francesco Pizzi zárta a kvalifikációt, míg Tóth László a 28. helyről vághat neki a spái futamoknak.

 

A Formula–1 betétsorozataiban is véget ért a négyhetes nyári szünet, Spa-Francorchamps-ban a Formula–3-as mezőny is összecsap. A hétvégére esőt jósoltak, a pénteki szabadedzés során viszont még nagyrészt száraz pályán gyakorolhattak a versenyzők. A leggyorsabbnak Reece Ushijima bizonyult, mögötte Oliver Goethe és David Vidales végzett. Tóth László a 30. pozícióban zárta a tréninget, majd későbbjelentősebb csapadék zúdult a pálya környékére.

Az F1-es első szabadedzés végén ugyanis leszakadt az ég Spában, s bár az eső elállt a kvalifikáció kezdetéig, az aszfalt nedvessége miatt indokolt volt az esőgumik használata az időmérő elején. Később egyre inkább javultak a viszonyok, tíz perc elteltével azonban félbe kellett szakítani a körözést, miután Jak Brawford megforgott, majd amikor megpróbálta menetirányba tenni az autóját, elakadt a kavicságyban.

A kvalifikáció nagyjából tíz percig állt, a folytatásban azonban egyre több autóra kerültek fel a slick abroncsok. Az utolsó harmadban így folyamatosan javultak a köridők, a pole pozíció végül Caio Colleté lett. Másodikként Zane Maloney zárta az időmérőt, a harmadik pozícióból Francesco Pizzi rajtolhat vasárnap.

A részben fordított rajtrácsos sprintfutamnak Zak O'Sullivan vághat neki az első rajthelyről, Tóth a 28. pozícióból indulhat mindkét versenyen.

Folytatás szombaton 10.35-kor a sprintfutammal!

Legfrissebb hírek

F1 75: tömegkarambol, dühöngő Schumacher és a Jordan első győzelme

F1
2025.08.05. 09:47

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
2025.08.03. 09:25

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
2025.08.02. 15:21

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
2025.08.02. 11:06

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
2025.07.30. 11:28

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22
Ezek is érdekelhetik