F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 11:28
null
Schumacher zöld-sárga Benettonját üldözi Mansell a Williamsben – hiába... (Fotó: Getty Images)
A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi szezon legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. Az 1992-es idény végre elhozta a dicsőséget Nigel Mansell számára: a brit rekordnak számító 13. idényében már világbajnokként érkezett a Belga Nagydíjra, ahol az első teljes idényében szereplő Michael Schumacher az első sikerét ünnepelhette.

Az előző idény „hozadékaként” a háromszoros világbajnok Alain Prost nem versenyzett – pedig a Ligier-nél tesztelt is a szezon előtt, ám a Ferrari végül fizetett neki, hogy ne legyen a franciák versenyzője... Nelson Piquet az előző év végén visszavonult, így a mezőnyben egyetlen korábbi világbajnok, a címvédő Ayrton Senna szerepelt, s miután az új McLaren kevésbé tűnt megbízhatónak, mint elődje, szinte garantálható volt, hogy új bajnoka lesz az év végén a sportágnak. Aztán lett is, ám arra nem lehetett számítani, hogy Nigel Mansell a sportág – hőskorát leszámítva – addigi legdominánsabb teljesítményével, minden korábbinál hamarabb lesz világbajnok. A brit oroszlán ugyanis a 16 futamos idény vége előtt öt futammal bebiztosította bajnoki elsőségét a Hungaroringen, majd a Belga Nagydíjon már tét nélkül versenyezhetett, ami nemcsak ezért maradt emlékezetes.

Az idény első három versenyére a mai napig utolsó női versenyzőként az olasz Giovanna Amati is benevezett, a végóráit élő egykor patinás Brabham istálló gyenge autójával azonban egyszer sem sikerült felkerülnie a rajtrácsra az időmérőn. A Brazil Nagydíj után az ő helyén mutatkozott be a későbbi világbajnok, a Williams pártfogoltja a Spanyol Nagydíjon. A tragikus sorsú kétszeres világbajnok Graham Hill fia kétszer is bejutott a futamra, Silverstone-ban a 16., a Hungaroringen a 11. helyen ért célba, mind a kétszer utolsóként. A Magyar Nagydíj után az istálló csődöt jelentett. Mansell túlszárnyalta a címvédő Senna előző évben felállított idénykezdési rekordját: az első öt versenyt megnyerte – mindet az első helyről indulva. Az idénynyitó Dél-afrikai Nagydíjon bemutatkozott az első pilóta a mezőnyben, aki az 1970-es években született, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokaöccse, Christian Fittipaldi. A holland Jan Lammers 36 évesen máig élő rekordot jelentő tíz év szünet után indult ismét F1-es versenyen, amikor az idény utolsó két futamán elfoglalta a Marchban Karl Wendlinger helyét – az istálló az idény után 20 évet követően kivonult a sportágból. Bármilyen hihetetlen is, de ez volt az első olyan idény, amelyben az összes benevezett csapat minden versenyen két autóval indult. A vb-pontversenyben második Riccardo Patrese a Japán Nagydíjon aratta pályafutása utolsó, hatodik győzelmét. Sorozatban négy konstruktőri vb-cím után 1992-ben nem jött össze az ötödik a McLarennek a Hondával, ezért a japán motorgyártó az idény végén otthagyta a wokingi istállót, amely a Forddal vigasztalódott – 2015-ben ugyan visszatért, de az az együttműködés már meg sem közelítette a korábbi közös sikereket.

A vb végeredménye: 1. Nigel Mansell (angol, Williams-Renault) 108 pont, 2. Riccardo Patrese (olasz, Williams-Renault) 56 pont, 3. Michael Schumacher (német, Benetton-Ford) 53 pont
Konstruktőrök: 1. Williams-Renault 164 pont, 2. McLaren-Honda 99 pont, 3. Benetton-Ford 91 pont

EZ IS 1992-BEN TÖRTÉNT

Egy évvel és öt nappal azt követően, hogy Michael Schumacher a túlzott harciassága miatt egy brit börtönben hűsölő Bertrand Gachot helyén bemutatkozott a Jordan istálló színeiben a Formula–1-ben az 1991-es Belga Nagydíjon, az ifjú – csupán 23 éves – német már mint a feltörekvő generáció legfényesebb csillaga érkezett Spa-Francorchampsba. 

A belga versenyhétvége első két napja azonban még nem Schumacherről szólt. Előbb ugyanis pénteken Érik Comas szenvedett óriási balesetet, az eszméletlen francia autóját az elsőként érkező Ayrton Senna áramtalanította, ezzel tulajdonképpen megmentette az ifjú kollégája életét. Comast nem is engedték a hétvégén többet a volán mögé. A BALESETRŐL VIDEÓ ITT!

Szombaton aztán Senna csapattársa, Gerhard Berger az Eau Rouge bejáratánál közel 260-as tempóval csapódott a falnak, az autója kigyulladt, de az osztrák sérülés nélkül megúszta a hatalmas csattanást. VIDEÓ ITT.

A minden idők leggyalázatosabb F1-es csapatának bátran nevezhető Andrea Moda az utolsókat rúgta a száguldó cirkuszban a Belga Nagydíjon. A kaput végleg az tette be az előkvalifikációt és az időmérőt az idényben egyetlen alkalommal sikerrel vevő istálló számára, amikor úgy küldték ki a szombati edzésre Perry McCarthyt, hogy tudták, a kormányműve hibás, nem is csoda, hogy az Eau Rouge-ban 270 fölötti tempónál nem tudta a pályán tartani az amúgy elképesztően instabil autóját. A csapattulajdonos Andrea Sassettit néhány óra múlva a belga rendőrök bilincsben vitték el a pályáról, ám gyilkossági kísérlet helyett csupán okirat-hamisítás és csalás vádjával, ám a csapat F1-es sztorija ettől függetlenül is véget ért.

Miután szombaton esett az eső, a pénteki első időmérő eredményei számítottak: Mansell a fergeteges technikai fölényben lévő FW14B kódjelű, aktív felfüggesztéssel, kipörgésgátlóval és félautomata sebességváltóval felszerelt autójával több mint két másodperccel volt gyorsabb Ayrton Sennánál, s két és félnél is többet adott Michael Schumachernek. 

A startnál a hatodik helyről induló Berger váltóhibája miatt a rajtrácson ragadt, Senna a másik McLarenben viszont legyorsulta Mansellt és megelőzte, de a brit a második kör végén visszavette az első helyet, mielőtt a rákezdő esőben a brazil vb-címvédőt leszámítva az élmezőny kiállt esőgumikért. Senna számításai nem jöttek be, későbbi váltása miatt elvesztette esélyét a győzelemre. 

A 28. körben a száradó pályán Schumacher a harmadik helyről riválisainál előbb állt ki száraz gumikért, s a remek taktikai húzás bevált, mire az élen haladó két Williams is száraz gumikra váltott, csak a német mögé tudtak visszajönni. 

Hiába közeledtek azonban a Benettonra, mindkettejüknek gondjaik akadtak a kipufogójukkal a Benetton üldözése során, így a hátralévő körökben már nem tudták visszaelőzni Schumachert, aki így első győzelmét ünnepelhette Mansell és a másik Williamst vezető Riccardo Patrese előtt. A két sárga-kék autónak azonban ez is tökéletesen megfelelt, és Mansell egyéni világbajnoki címe után, a Magyar Nagydíjat követően ismét ünnepelhetett, hiszen ezzel a csapat bebiztosította konstruktőri vb-címét. ÖSSZEFOGLALÓ ITT. 

Nemcsak ezért volt ez az év legemlékezetesebb versenye, hanem a 91 futamgyőzelméből az elsőt megszerző Michael Schumacher sikere miatt is, bár azt nyilván akkor még nem tudhattuk, hogy a sportág későbbi egyik legnagyobb legendájának első diadalát láthattuk azon az esős augusztusi délutánon.

BELGA NAGYDÍJ
1992. augusztus 30., Spa-Francorchamps
44 kör, 306.856 km
1. Michael Schumacher (német, Benetton-Ford) 1:36:10.721 óra
2. Nigel Mansell (angol, Williams-Renault) 36.595 másodperc hátrány
3. Riccardo Patrese (olasz, Williams-Renault) 43.897 mp h.

 

1991: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker
1990: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel
1989: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét
1988: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt
1987: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát
1986: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe
1985: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét
1984: a száguldó cirkuszban nem lett sorozat Dallasból
1983: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről
1982: kaotikus utolsó három kör döntött Monacóban
1981: a kaszinóváros futama leginkább Piquet-nek hozott szerencsét
1980: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett
1979: a legnagyobb csata egy második helyért
1978: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában
1977: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert
1976: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után
1975: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem
1974: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep
1973: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon
1972: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában
1971: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában
1970: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet
1969: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban
1968: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart
1967: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma
1966: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival
1965: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte
1964: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban
1963: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája
1962: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában
1961: német riválisa tragédiája után lett az első amerikai világbajnok Phil Hill
1960: Stirling Moss Monacóban megszerezte a Lotus első győzelmét
1959: Jack Brabham a célba tolta az autóját Sebringben
1958: Ferrari-csapatutasítás döntött a vb-címről a tragédiák évében
1957: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette
1956: Peter Collins a saját vb-esélyét feláldozva adta át Ferrariját Fangiónak
1955: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában
1954: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után
1953: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj
1952: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma
1951: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét
1950: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

 

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
16 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
18 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
2025.07.29. 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
2025.07.29. 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02
Ezek is érdekelhetik