WTCR: a Hyundai bekeményített, Micheliszék nem indulnak

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 09:54
null
A Hyundai visszaléptette csapatait, így Michelisz Norbert sem indul a Nürburgringen (Fiotó: DPPI)
A túraautó-világkupában szereplő Hyundai bejelentette, hogy nem indíja el autóit a hét végén a Nürburgringen. Ez azt jelenti, hogy a bajnoki címvédő Michelisz Norbert sem áll rajthoz.

A Hyundai vezetősége már korábban is többször felszólalt a WTCR-ben alkalmazott esélykiegyenlítő módszerek ellen, az autóinak motorteljesítményét ugyanis több helyszínen is annyira visszafojtották, hogy pilótáinak nem volt esélyük a jó eredmény elérésére.

A fenyegetőzést most tettek követték, Andrea Adamo, a márka sportigazgatója bejelentette, hogy a nürburgingi versenyhétvégén egyik autót sem indítják el a négyből.

Így Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini, Luca Engstler és Nicky Catsburg is a pálya mellől figyeli majd az eseményeket.

„A Hyundai úgy érzi, a márka és a versenycsapatai nem kapnak egyenlő esélyt a versenyzéshez a riválisaival szemben. Bár a csapataink a Nürburgringen tartózkodnak, nem vesznek részt a WTCR eseményein” – közölte a dél-koreai márka.

A Hyundai erőforrásainak teljesítményét 97.5%-ra szorították vissza, ami ugyan 2.5%-os emelés a zolderihez képest, a Hyundai szerint még mindig túl nagy hátrányt jelent.

FRISSÍTÉS, 13.50: a riválisok és a verseny szervezői sajnálatukat fejezték ki a Hyundai döntése miatt, de jelezték, nem változtatnak a szabályokon, amelyeket az elmúlt évek tapasztalatai alapján éppen azért dolgoztak ki, hogy az összes szereplőnek egyenlő esélyt adjanak a jó szereplésre. Az FIA és a verseny szervezői jelezték, a jövőben szívesen egyeztetnek a Hyundaijal az esélykiegyenlítő intézkedések igazságosabbá tételéről. A Hyundai így biztosan nem indul, a sorozatot szervező Eurosport magyar oldalának értesülései szerint Michelisz Norbert már haza is indult a Nürburgringről.

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

Hamilton rajtbüntetést kapott Verstappen feltartásáért – hivatalos

F1
2025.05.24. 19:17

Gyávaság, túlzott egyenlőség, fejlesztések és két új technikai direktíva – Imola fordulópontot jelent a bajnokságban?

F1
2025.05.20. 14:25

Rajtbüntetést kapott az imolai időmérőn autót törő Colapinto – hivatalos

F1
2025.05.17. 19:24

Hamilton édesapja az FIA-nál kaphat pozíciót – sajtóhír

F1
2025.05.15. 21:45

Meghallgatták a versenyzőket, az FIA enyhített a sokat bírált szabályokon

F1
2025.05.14. 19:38

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01
Ezek is érdekelhetik