F3: Ralf Schumacher fia egy sorozatban magyar párjával

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 15:27
null
Keszthelyi Vivien egy sorozatban indul párjával, David Schumacherrel
Az ázsiai Formula–3-as sorozatban szerepel az idén Keszthelyi Vivien magyar autóversenyző, aki a következő kiírásban párjával, David Schumacherrel is összecsap a versenypályán.

 

A korábban az F1-ben szereplő Ralf Schumacher 17 éves fia már egy éve alkot egy párt a 18 éves magyar hölggyel, és a jövőben sem kell távol lenniük egymástól, hiszen azonos versenysorozatban folytatják.


Egy éve alkotnak egy párt
Egy éve alkotnak egy párt

„Sokan kérdezték a baráti körünkből, hogy milyen kihatással lesz a kapcsolatunkra, hogy egy sorozatban indulunk. Ennek nincs jelentősége, hiszen mindketten a karrierünket tartjuk szem előtt és egy profi autóversenyzőnél elengedhetetlen, hogy külön tudja választani a magánéletet a versenyzéstől. Amellett, hogy a legjobb eredményt szeretnénk elérni, más céllal vágunk majd neki az első F3-as sorozatunknak. Davidnak már van tapasztalata a formula kategóriában, neki az autó megismerése a fő cél. Nekem ez lesz az első formulaautós bajnokságom, így én a tapasztalatszerzést, a vezetéstechnika elsajátítását és a W Seriesre való felkészülést tartom elsődlegesnek” – mondta Keszthelyi Vivien, aki az első női pilóta lesz a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi F3-as kategóriáig.

Keszthelyi tavaly a német Audi R8 LMS-kupában, Michael Schumacher unokaöccse a német F4-es bajnokságban lett az év újonca, s mindketten azonnal továbbléptek.

Mivel nem csapattársak lesznek, Ázsiába még külön utaztak, de szerdától már újra együtt lehetnek a burirami kollektív teszten. Bár ott sem elsősorban egymásra figyelnek majd.

„Hozzászoktunk ahhoz, hogy nem tölthetünk minden percet együtt. Ez az időszak a fejlődésről és a karrierünk építéséről szól. Mindketten a vezetésre szeretnénk koncentrálni és arra, hogy a legjobb eredményt érhessük el” – szögezte le Keszthelyi.

A versenypályán Michael Schumacher unokaöccse (középen) és Keszthelyi Vivien is a karrierjére koncentrál
A versenypályán Michael Schumacher unokaöccse (középen) és Keszthelyi Vivien is a karrierjére koncentrál
Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Utolsó kanyaros előzéssel lett F3-as bajnok az olasz

F1
2024.09.01. 10:23

Formula–3: jó rajt és tökéletes védekezés – Colov nyerte a főfutamot a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 09:31

Formula–3: Bedrin aratott győzelmet a hungaroringi sprintversenyen

Egyéb autó-motor
2024.07.20. 10:46

Formula–3: Laurens van Hoepené a pole az idő előtt leintett hungaroringi kvalifikáción

Egyéb autó-motor
2024.07.19. 16:04

F3: Gabriel Bortoleto nyerte meg a 2023-as idényt

Egyéb autó-motor
2023.09.02. 14:43

A 2023-as Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje rengeteg izgalmat és fontos üzeneteket tartogatott a rajongók számára

F1
2023.07.28. 11:46

F3: O'Sullivan magabiztosan nyert a hungaroringi főversenyen

Egyéb autó-motor
2023.07.23. 09:05
Ezek is érdekelhetik