Africa Race: Bevált a csőrös Scania – Kovács Miklós

– Nehéz volt?
– Kicsit nehezebb, mint az előzőek, mivel korábban nem voltak folyamatosan ennyire hosszú mért szakaszok: egymásra rakódott a fáradtság meg a stressz is – mondta Kovács Miklós, aki Czeglédi Péterrel és Ács Lászlóval a kamionos kategória ötödik helyén végzett az Africa Race-en. – Nekünk pedig már rögtön az elejétől kezdve volt miért idegeskedni, mert már az első szakaszon beleestünk egy vízmosásba, amikor elengedtük magunk mellett az egyik Tatrát, és elhajlott a futóművünk. Persze, megjavítottuk, és szépen mentünk tovább.

– Úgy, ahogy tervezték?
– Marokkóban igen, ott minden rendben volt a kősivatagban, de azután Mauritániában üzemanyag-gondunk támadt, ami miatt két turbónk is felrobbant egymás után. Ez lelkileg eléggé megviselt, hiszen két szakaszról is ki kellett jönnünk ugyanabból az okból, ráadásul nem volt még egy turbónk, a kettőből raktunk össze egyet. Azután kezdtük tesztelni, hogy mi lehet a gond, rájöttünk, hogy az ottani üzemanyagot nem bírja, úgyhogy magyar gázolajjal kevertük, így tudtunk végigmenni. A sebességünkből ugyan veszítettünk – ha nem akartuk, hogy melegedjen a motor, nem mehettünk 130 km/órás tempó fölé –, de legalább folytatni tudtuk a versenyt.

– Bevált az új, csőrös Scania?
– Teljesen elégedett vagyok vele. Persze, lehet még fejleszteni, már most tudjuk, mit kell rajta változtatni, hogy még komfortosabb legyen – például meg kell oldani, hogy a fülkébe ne jöjjön be ennyire a por –, de a lényeg, hogy célba értünk vele. És szerintem a turbógond nélkül harcolhattunk volna a harmadik-negyedik helyért, vagy legalább többször alakult volna ki csata a gyári Tatrákkal, Kamazokkal.

– Lett volna egy kis izgalom?
– Talán. Így viszont azért kellett izgulnunk, hogy célba érjünk. De jó kis verseny volt így is, a tereprali sava-borsa benne volt: mentünk kősivatagban, homokon, dűnéken, harcoltunk a Kamazokkal, igazi versenyzőkkel, akiknek ez a foglalkozásuk, miközben mi utcai emberek vagyunk. És volt, hogy sikerült tartani a lépést.

– A technikai háttéren felül mi a legfőbb különbség egy gyári és egy privát versenyző között?
– Ők bevállalják azt is, amiben nem biztosak, hiszen ha összetörik az autót, nem nekik kell fizetni a javítást. Ők ketten voltak, kihúzták egymást a bajból, én egyedül tolatgattam a dűnékben. Ott két kamionra van négy szervizkocsi és huszonnégy szerelő, nálunk egy kamion és négy ember. Mi gyakran hajnal kettőig „szögeljük" a kamiont, ők este nyolckor már lefekszenek aludni. Szóval más dimenzió.

– És más mentalitás is…
– Ne is mondja! Láttam, hogy ők esténként katonás eligazítást tartanak, egyszerre ülnek le enni, egyszerre állnak fel, míg a mi baráti csapatunk nyilván nem így működik. Nálunk nem kell mindenkinek vigyázzba állni, cserében viszont többnyire jó a hangulat.

– Mennyit változott Afrika azóta, hogy először itt járt?
– Folyamatosan változik. Tavalyhoz képest például leaszfaltozták a senki földjét – vagyis a határszakaszt Marokkó és Mauritánia között –, és szépült a szenegáli határ is. De számunkra nem is ez a lényeg, hanem az, hogy itt, a Szaharában lehet csak kamionnal igazi versenyt vívni – itt lehet nagyokat gyorsulni, itt lehet elengedni az autót a dűnék között, repkedni a tevefüveken. Ezért szeretjük.