Dakar: Peterhansel 50. szakaszgyőzelme, Kovácsék jó formában

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 18:53
null
Öreg róka nem vén róka – megvan Peterhansel 50. szakaszgyőzelme, 58 évesen (Fotó: Imago Images)
Az elnyűhetetlen Stéphane Peterhansel volt a leggyorsabb a Dakar vasárnapi szakaszán, az összetettben viszont Carlos Sainz vette át a vezetést. A kamionosoknál Kovács Miklósék tartják jó formájukat, a magyar egység a 18. helyről várja a folytatást.

Fantasztikus mérföldkőhöz érkezett vasárnap az 58 éves Stéphane Peterhansel, hiszen a csaknem 200 kilométeres szelektíven nem talált legyőzőre az autósok között, így 50. szakaszgyőzelmét ünnepelte a Dakaron. Ezzel beállította Ari Vatanen rekordját, és figyelve az örökifjú francia kiváló formáját, hamarosan a csúcsdöntés is összejöhet. Az összetettben ugyanakkor a vasárnap nyolcadik idővel záró Carlos Sainz vette át a vezetést, a végső esélyesek közül ugyanis egyelőre az ő teljesítménye a legstabilabb.

A Lónyai Pál, Filippo Ippolito kettős kategóriájában a 34., az összetettben a 135. helyről várja a folytatást. A kamionosok mezőnyében a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László egység továbbra is meggyőzően teljesít, ennek köszönhetően a 18. helyen áll az összetettben. A motorosok napját ugyanakkor súlyos baleset árnyékolta be: Carles Falcont a bukása helyszínén újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították. Állapota súlyos, de stabil.

46. DAKAR RALI
Az állás a
2. szakasz(Al-Henakijah–Al-Duvadimi, össztáv:655km, ebből szelektív szakasz: 192km) után. Autósok:1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi RS Q E-tron) 8:49:38, 2. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúdi, német, Toyota Hilux) 1:51 ó h., 3. Loeb, Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 4:17 ó h., ...135. Lónyai, Ippolito (magyar, olasz, Yamaha X-Raid) 5:39:05 ó h.Motorosok:1. Ross Branch (botswanai, Hero) 9:50:05, 2. Cornejo Florimo (chilei, Honda) 2:55 p h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 7:15 p h., ...35. Gyenes (romániai, KTM) 1:30:52 ó h.Kamionosok:1. Janus van Kasteren, Darek Rodewald, Marcel Snijders (holland, lengyel, holland, Iveco) 9:31:37, 2. Loprais, Valtr Jr., Stross (cseh, Praga) 12:55 p h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 21:57 p h., ...18. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 2:39:38 ó h.

 

Legfrissebb hírek

Sainz édesapja szerint Hamilton kereste fel a Ferrarit

F1
2025.01.27. 16:15

Emberi ralik – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb autó-motor
2025.01.19. 23:43

Al-Radzsi sporttörténelmi sikert aratott a Dakar ralin

Egyéb autó-motor
2025.01.17. 14:30

Dakar rali: Al-Radzsi és Sanders a győzelem küszöbén

Egyéb autó-motor
2025.01.16. 17:27

Dakar rali: Roma nyerte meg a szakaszt, Lategan és Al-Radzsi először diadalmaskodhat

Egyéb autó-motor
2025.01.15. 18:37

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: feladta a versenyt a magyar kamionos trió

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 08:34

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15
Ezek is érdekelhetik