MotoGP: az ellendrukkerek egyre szemtelenebbek

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 00:55
A gyorsasági motorosok Argentin Nagydíját felvezető sajtótájékoztatón ismét téma volt, hogy egyes szurkolók újabban már rendre kifütyülik a számukra nem kedves versenyzőket.

Néhány éve ez még csak Mugellóban és Misanóban volt „divat” (egész pontosan Jorge Lorenzót fütyülték ki a Rossi-drukkerek), később már más európai helyszíneken is elterjedt ez az egyáltalán nem népszerű szokás.

Nem meglepő módon tavaly már Marc Márquez is megtapasztalhatta, milyen, amikor a sárga tábor nem szeret valakit.

Idén az évadnyitón mindketten ellenséges hangorkánban álltak fel a dobogóra.

„Mi semmi rosszat nem tettünk az elmúlt hónapokban, csak arra koncentráltunk, hogy gyorsak legyünk. Én megnyertem a bajnokságot, Marc is próbált a legjobban teljesíteni. Idén is az a célunk, hogy minél jobbak legyünk a pályán, eközben az életünket tesszük kockára minden alkalommal. Szóval nem tudom, hogy mi rosszat követtünk el, hacsak nem azt, hogy gyorsak vagyunk, és megelőztünk néhány versenyzőt” – mondta el véleményét Lorenzo.

„Az ilyen viselkedést a futballban sem szeretem. Természetesen a MotoGP-ben sem tetszik, ahogy az sem, ha ellenem irányul. De nem vagyok hülye, tudom, hogy a jövőben ez megszokott lesz, úgyhogy hozzá kell szoknunk. Engem nem érdekel, hogy a rajongók milyen színben vannak, a legfontosabb, hogy mindenki élvezze a versenyt” – tette hozzá Márquez.

Sajnos Valentino Rossi ezúttal sem bírálta szurkolóit... „Booooo, nem tudom, mit mondhatnék erre.”

Ma már az edzések elején nem maradt el a füttykoncert, főként, amikor Márquezt mutatta a kamera.

Természetesen ez nem zavarta meg a spanyolt, aki – ugyancsak egy hajszállal, de – megnyerte a délutáni edzést csapattársa, Dani Pedrosa előtt.

Az első hat versenyző közül öten hondások, egyedül a Maverick Vinalesnek sikerült beférkőznie közéjük a harmadik helyen.

Az időeredmények három másodperccel maradtak el a tavalyi szombati időktől, ez is mutatja, hogy mennyire koszos volt a pálya, amin a legutóbbi versenyt tavaly decemberben rendezték (egy túraautó versenyt), azóta nem volt aktivitás a pályán.

A nap meglepetése a negyedik időt futó Jack Miller volt, míg a nap csalódását egyértelműen a 14. helyen végző Jorge Lorenzo okozta.

Legfrissebb hírek

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
4 órája

Több sikertelen próbálkozás után jön el a MotoGP Magyarországra

Egyéb autó-motor
2025.08.19. 20:16

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
2025.08.19. 18:13

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 15:45

MotoGP-gyorstalpaló, 1. rész

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 08:15

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

MOTOGP NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 13:07

MotoGP: Az év botrányát a nagyfőnök állította le – a regnáló világbajnok el akarta hagyni csapatát

Egyéb autó-motor
2025.08.14. 09:29
Ezek is érdekelhetik