csupasport bannerhátsófüves banner

Hétvégén jön a 15. Balaton Szupermaraton!

MTI  MTI
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 20:15
null
Csütörtökön rajtol a Budapest Sportiroda 14 éves múltra visszatekintő futóeseménye, a 196 kilométeres Balaton Szupermaraton. A vasárnapig tartó eseményre, amelyen futók, kísérők és szervezők 2000 fős karavánja járja körbe a tavat, 417 hazai településről és húsz külföldi országból érkeztek nevezések.

A szervezők tájékoztatása szerint idén 250 futó vállalkozott arra, hogy egyben teljesíti a távot, köztük nyolcan olyanok, akik már az első Balaton Szupermaratonon is célba értek, és most a 15. teljesítésükre készülnek. A különböző távok mezőnye csütörtökön Siófok és Fonyód között (48.45 km), pénteken Fonyód és Szigliget (53.2 km), szombaton Badacsony és Balatonfüred (43.6 km), vasárnap pedig Balatonfüred és Siófok (51.2 km) között halad majd.

„A Balaton Szupermaraton a mozgás tavaszköszöntő ünnepe, egy legendás verseny, amely mindenkinek megadja az esélyt, hogy csodálatos környezetben, a Balaton partján fusson fantasztikus hangulatban. Aki szereti a futást, a mozgást, ezt egyszer mindenképpen ki kell próbálnia, de előre szólok, a több ezer visszatérő résztvevő bizonyítja, hogy a BSZM függőséget okoz, aki egyszer részt vesz rajta, utána mindig visszavágyik” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az egyénileg teljesíthető táv mellett a négynapos futófesztiválon lehetőség van párosban vagy 3-4 fős csapatokban is indulni, így akár napi 15-20 kilométeres szakaszokkal is megkerülhető a Balaton. Azok, akik csak egy-egy napra csatlakoznak a balatoni futóünnephez, az adott napi távot a Maraton+ kategóriában külön is teljesíthetik. A hétvégi futók számára a szervezők a FélBalaton Szupermaratont ajánlják, amely szombaton Badacsonyból indul és vasárnap Siófokon ér véget. Ez a 96 kilométeres szakasz szintén teljesíthető egyéniben, párosban vagy csapatban.

A különböző helyszíneken kiemelt betétszámok is színesítik a versenyt: pénteken Keszthelyről rajtol az Öböl Félmaraton mezőnye, amely együtt ér célba a szigligeti vár alatt a többnapos futókkal. Szombaton rendezik a klasszikus MaratonFüredet, amely Badacsonytomajról indul és Balatonfüreden ér véget, vasárnap pedig az esemény zárásaként a Balaton Szupermaraton befutó 15 kilométeres távja várja az indulókat, akik együtt érkezhetnek célba Siófokon a teljes mezőnnyel.

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ér véget

Csupasport
15 órája

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
21 órája

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
Tegnap, 9:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Magyarország legnépesebb szabadidős sporteseménye lesz az idei Budapest Maraton Fesztivál

Atlétika
2025.09.24. 08:13

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30
Ezek is érdekelhetik