Párjával még egy puszira is volt idejük verseny közben – magabiztosan győzött a Gella Trailen

Puskás Máté 2:57:05-ös idővel győzött a 38 kilométeres Gella Trailen.

Alapvetően nem volt tervben a Gella Trail – mondta Puskás Máté. – Szinte egész ősszel, minden hétvégén külföldön koncertezünk, nem nagyon volt és van szabad hétvégém, ez az volt, így kaptam az alkalmon. A páromnak volt nevezése a versenyre, kedvet kaptam, úgy voltam vele, hozzá hasonlóan én is futok egy jót. Edzőm, Márton Attila biztatott, mondta, hogy versenyezzek egy jót, biztosan jót tesz majd. Ismét igaza lett, nagyszerűen éreztem magam.

Elégedett vagyok, úgy érzem, egyre jobban alakul a formám. Azt gondoltam, nem lesz rossz futás, ám nem volt elvárás magammal szemben, hogy mindenképpen győzzek. Egy kicsit kevesebb szintemelkedés volt a pályában, mint arra előzetesen lehetett számítani, külön tetszett, hogy jól lehetett futni, végig lehetett nyomni. A legjobban annak örülök, hogy semmi hátráltató tényező nem jött közbe, jól és lendületesen tudtam haladni. A táv második fele gyorsabban ment, mint az első, rögtön az elején az élre kerültem, már néhány kilométer után lemaradtak a többiek. Odavissza kellett futni, a visszafordítónál jó volt találkozni a többiekkel, sok ismerőssel biztattuk egymást, a párommal még egy puszira is volt időnk. Ráadásul az útvonal is gyönyörű tájon, szép környezetben vezetett. Gyorsan elrepült a közel három óra.

Kifejezetten tetszett. Ahhoz képest, hogy terepfutóverseny, nem sok az emelkedő, jól lehetett futni. Elképzelhető, hogy visszatérek majd a leghosszabb, száztizenöt kilométeres távra, azt mindenképpen kipróbálnám egyszer.
Milyen céljai vannak a jövőben? Lesz még idén versenye?
Már egy ideje a következő évre készülök, tavasszal szeretnék egy huszonnégy órás versenyt teljesíteni, ám azt még nem tudom, hogy pontosan hol. Jó lenne Magyarországon, ám ha nem lesz akkortájt itthon, akkor külföldön. Ebben az évben a Naszály Trailen még elindulok, itt mindig remek a hangulat, jó érzés a sok ismerőssel találkozni. Már csak azért is jó lesz, mert versenykörülmények kötött mindig többet képes kihozni magából az ember, a fejlődésemhez szükség van rájuk.
Legfrissebb hírek

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén
Csupasport
2025.10.21. 17:12

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n
Csupasport
2025.10.19. 17:37

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön
Csupasport
2025.10.14. 16:59
Ezek is érdekelhetik







