csupasport bannerhátsófüves banner

A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 15:12
null
Nem számított rá, mert általában magával versenyez, de Fornerné Móra Katalin 1:32:43-as idővel győzött a RunPunch 21 kilométeres távján a hölgyek között.

Kitűzött valami célt a versenyre

Egyéni csúcsot akartam dönteni, ami végül sikerült is – mondta Fornerné Móra Katalin. – Amikor megláttam, hogy van egy kis szintemelkedés, elbizonytalanodtam, ám azt tűztem ki magam elé, hogy legalább négy harmincas tempóban fussak végig. Szerencsére ez össze is jött!

Nagyon meglepett, hogy az első helyen végeztem, abszolút nem számítottam rá. Általában magammal versenyzek, az csak plusz, ha az első háromban végzek. Boldog voltam a RunPunch végén.

Milyen volt a futás?

Minden a lehető legnagyobb rendben ment, nagyon tetszett a pálya, imádom a Balatont, szeretek ott futni. A kis emelkedők és a gyorsan jött hideg kicsit kellemetlen volt, de semmiféle különösebb problémám nem akadt. Végig élveztem a futást, nagyszerű versenyen vagyok túl, külön pozitív, hogy nem csúszott a pálya. A frissítőpontok is minden igényt kielégítettek, ráadásul tetszett, hogy a végén egy biciklis úriember kísért be a célba. Kedvesek voltak a segítők és a szervezők, csak jót tudok mondani erről a versenyről.

A gumicsizmás futáson is részt vett?

Sajnos elfelejtettem gumicsizmát vinni, pedig nagyon ki akartam próbálni, jövőre mindenképpen ott akarok lenni azon is. Ez volt a harmadik RunPunch, az elsőn részt vettem, akkor teljesen más volt a pálya, sok volt a terepes rész és az emelkedő. A másodikon nem tudtam elindulni, mert várandós voltam, most, a harmadikon megint versenyeztem. Fantasztikus volt ismét a Balaton-parton futni, elképesztő futóélményt adott.

Milyen céljai vannak a következő évre?

A legnagyobb cél egy féltávos triatlonverseny teljesítése, ám ez sok mindentől függ. Továbbá szinte minden távon javítani szeretnék az egyéni rekordomon. Ahogy mondtam már, imádom a Balatont és a többi tavat, így a lehető legtöbb vízparti versenyen szeretnék futni.

Fotók: Fornerné Móra Katalin / Facebook

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik