csupasport bannerhátsófüves banner

Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 15:27
null
Elblinger Bálint 25:49:57-es idővel első helyen ért célba a Vadrózsa 160-on a férfiak között.

Remek futással győzött a Vadrózsa 160-on. A győzelem volt a célja a rajt előtt?


Egyáltalán nem éreztem, hogy bennem van a győzelem – mondta Elblinger Bálint. – A rajt reggelén gondolkoztam, hogy a barátnőmmel tartsak vagy egyedül, végül utóbbi mellett döntöttem. Az elején egy futó gyorsan elhúzott, mi pedig öten-hatan együtt haladtunk, majd amikor száz kilométer környékén hallottam, hogy az első helyen lévő társunk kiszállt, azaz jelenleg én vagyok az élen, úgy gondoltam, megpróbálkozom vele, hogy ez a célig így maradjon. Ám nem vettem véresen komolyan, ha nem sikerült volna, akkor sem lennék csalódott. A lényeg a teljesítés volt ezúttal is, így némiképp meglepődtem, hogy végül elsőként értem be, ám természetesen nagyon örülök neki. Ezt megelőzően versenykörülmények között egyszer már teljesítettem a Vadrózsát, egyszer pedig privátban mentem végig.

Milyen volt a futás? A nagy melegben hogyan oldotta meg a frissítést?

Van már annyi rutinom, tudom, minek hogyan kell működnie, mire kell figyelnem a frissítésnél. Vizet, izotóniás italt, kólát, paradicsomot, olívabogyót, sajtot és meleg ételeket ettem és ittam, jól működött a frissítés, minden ponton néhány percre leültem és összeszedtem magam. Ki kell használni minden frissítési lehetőséget, elég hamar visszaüt, ha az ember mindenáron tovább akar rohanni az ellenőrzőpontokról. Nem volt kifejezett holtpontom, koncentrált voltam végig, ami köszönhető annak is, hogy ez zsinórban a harmadik hétvége volt, amelyen száz kilométer feletti túrát teljesítettem. Jól is haladtam, bár harminchét fokban Mátrafüred és a Kékestető között mindenféle gondolatok jöttek, de tudtam, hogy hat óra után már jobb lesz, lehűl a levegő, innentől kezdve lényegesen könnyebb lesz a haladás, éjjel felélénkül az ember. Szerencsére így is történt.

Mi volt ezúttal a legnagyobb kihívás?

Több mint kilenc hónap telt el az évből: milyennek ítéli, milyen versenyeket emelne ki?

Milyen céljai vannak még 2024-ben?

Még valamelyest alakul a versenynaptáram, olykor spontán döntöm el, hogy részt veszek egy eseményen. Október elején a Keszthelyi-hegységben lévő Vadlánon akarok elindulni, illetve lesz a Pilisben egy kétszáz kilométeres teljesítménytúra, ami érdekesnek ígérkezik. Tervben van még egy szlovák és két cseh rendezvény, tehát úgy számolom, hogy öt-hat száz kilométer feletti túrára még valószínűleg eljutok idén.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik