Látta, hogy meglehet, végül barátai belehajszolták a privát UTT-pályacsúcsba

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 10:33
null
Jóború László 12 óra 41 perces idővel, pályacsúccsal teljesítette a 130 kilométeres privát UTT-t.  Látta, hogy meglehet, a barátai pedig belehajszolták a rekordba.

Nagyszerű futással, pályacsúcsot döntve teljesítette a privát Ultra Tisza-tó eseményt. A rekorddöntés volt a célja?

Ebben az évben nem sok hosszút futottam, úgy voltam vele: nézzük meg, milyen is a privát Ultra Tisza-tó – mondta Jóború László. – A Kör után az Ultra Trail Hungary száztizenegy kilométeres távját teljesítettem, az UTT-n pedig korábban csak váltóban vettem részt. Vannak olyan ismerőseim, akik korábban már indultak ezen a versenyen, ők csak jókat mondtak róla. Természetesen előzetesen megnéztem a pályacsúcsot, és láttam, hogy bizony meg lehet dönteni. A barátaim – nem meglepő módon – „nyomást helyeztek rám” a rekorddöntéssel, de az én elsődleges célom a teljesítés volt. Ahogy haladtam előre, a kísérőim gyakorlatilag belehajszoltak a pályacsúcsba.

Milyen volt a futás?

„Érzéssel” szoktam futni, olyan tempóban, ami kényelmes számomra. Ez most is így történt, ráadásul az elején az időjárással szerencsém volt, hűvös és felhős volt. Aztán… A fordító után elkezdett esni, akkor elég hideg is lett, a kezeimet alig tudtam mozgatni, gyakorlatilag a kupakot nem tudtam lecsavarni a palackról, annyira elgémberedett. Öt tíz körüli tempót igyekeztem tartani, de természetesen az idő előrehaladtával lassultam, és egészen öt ötvenig zuhantam. Az első kör remekül ment, a második már pihenősebben, nem volt kellemes hidegben futni, az izmok jobban elmerevednek ilyenkor, menet közben frissítettünk, igyekeztem folyamatosan mozgásban maradni. Egyszer kellett átöltöznöm az eső miatt. Kecskeméti Boglárka idén márciusban első hölgyként teljesítette a privát UTT-t, és kaptam tőle kis kártyákat, amelyekre különböző motivációs szöveg volt írva. Ez nagyon jólesett, és elképesztően motivált. Ezúton is köszönöm neki.

Mi volt ezúttal a legnagyobb nehézség?

A hideg és a táv hossza. Az utóbbi időszakban nem futottam sokat, így tudtam, hogy nem tudok majd eszeveszett tempót menni. Tartalékolnom kellett, ám az első kör után láttam, hogy így is meglehet a pályarekord. Arra külön figyeltem, hogy ne fussam el az elejét, tudtam, hogy sokan követnek az interneten, ami szintén igencsak motivált.

Milyen céljai vannak a közeljövőt nézve?

Legközelebb az október közepén megrendezendő Ultrabalaton Trailen leszek ott egyéniben, tavaly ez volt az első száz kilométer feletti megméretésem, ezért különleges esemény nekem. Akkor sokáig az első helyen haladtam, végül harmadik lettem. Ami a későbbieket illeti, nem tudom, hogy lesz-e újabb Kör-teljesítés, illetve azt sem, hogy jövőre mi lesz az Ultrabalatonnal. Lehet, hogy egyéniben megyek, de az is benne van a pakliban, hogy váltóban, sok mindenen múlik. Rengeteg a kérdőjel, de az biztos, hogy folyamatosan mozgásban leszek.

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik