A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 16:08
null
Szkridon Gellért 3:41:46-os idővel győzött a Szőlőskör ötven kilométeres távján.

Magabiztos futással győzött a Szőlőskörön. Mi volt a cél?

A verseny előtti napokban csak időeredményben gondolkodtam, ez alapján pedig három óra negyven percet lőttem be – mondta Szkridon Gellért. – A rajtban aztán már kimondtam, hogy szeretném megnyerni a versenyt. Igyekeztem mindent beleadni, és végül rajt-cél győzelmet arattam. Szóval igen, a startnál döntöttem el, hogy győzni akarok, ám közel két perccel gyengébb lett az előzetesen tervezett időhöz képest.

Említette, hogy rajt-cél győzelmet aratott: ennek fényéven milyen volt a futás?

Nehéz. Mivel Zuglóban lakom, így nincs nagyon lehetőségem dombokon és szintes részeken futni, márpedig a Szőlőskörön mindenestül hétszáz méter szintemelkedés jött össze, ami ötven kilométeren nem olyan kevés, nekem pedig végképp… Tizenöt kilométer után kezdtem érezni a combjaimat, onnantól pedig nem is múlt el. Egyébként jól mentek a dombos fel-le futások, nem sétáltam bele sehol. Sőt, szerintem a dombokon felfelé nyertem is időt. Fél táv környékén volt egy kis hullámvölgy, akkor a második helyezett megközelített körülbelül száz méterre, de jöttek az újabb emelkedők és ismét nőtt az előnyöm.

A terepviszonyok jelentették a legnagyobb nehézséget?

Igen, a szintkülönbség legyűrése. Ami pedig az időjárást illeti, nagyon meleg volt, de nem annyira, mint a Korinthoszon. Kisebb problémát jelentett, hogy gyorsabban futottam, mint hogy odaért volna a jég a frissítőpontokra, így Balatonakalinál szereztem jeget magamnak először és utoljára. A hűtésre külön figyeltem, összességében jól oldottam meg magamnak. Először vettem részt a Szőlőskörön, remek verseny, mindenki kedves és barátságos volt, ráadásul az útvonal kifejezetten szép helyeken vezetett.

Milyen céljai vannak még az évre?

Az idei utolsó versenyem a Spar Maraton volt, a különleges hangulata miatt is szeretem. Mivel most az egyetemen gazdálkodás és menedzsment levelező szakra járok, a tanulás kerül a középpontba, péntekenként és szombatonként pedig bent vagyok az iskolában. Baranyai Máté meghívott az október végi veszprémi hatórásra, kedves volt tőle, de sajnos a tanulás miatt nem tudok elmenni.

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik