Csupasport: gyomorproblémával küzdött, de így is pályacsúccsal győzött az UTH-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 19:18
null
Fazakas Bíborka 12:58:30-as idővel pályacsúccsal győzött a nők között az Ultra Trail Hungary 111 kilométeres távján.

Elképesztően teljesített az Ultra Trail Hungary leghosszabb, 111 kilométeres távján, szűk másfél órával megjavította a pályacsúcsot.

– Egyértelműen a pályacsúcsért mentem – mondta Fazakas Bíborka, aki 12:58:30-as idővel pályacsúccsal győzött az Ultra Trail Hungary 111 kilométeres távján. – Eredetileg tizenkét óra harminc perc alatt szerettem volna beérni, de gyomorprobléma miatt ez szűk fél órával rosszabb lett. A korábbi pályacsúcs tizennégy óra tizenhat perc volt, így bőven megjavítottam. Remek formában érkeztem a versenyre, talán tudtam is volna fél órával jobbat menni, de arra kellett figyelnem, hogy minden maradjon bennem… A táv felétől nem ettem semmit, nem volt partner a gyomrom. Nem mondom, hogy könnyű volt, de ezzel a kisebb nehézséggel együtt értékesebb ez a siker.

A teljes cikk itt olvasható!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik