csupasport bannerhátsófüves banner

A meleg volt a legnagyobb kihívás, a vége borzalmas volt, de győzött a VTM-en

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 16:04
null
Másfél éve nem futott hosszút, de Schmidt Norbert, a móri MUSZE Triatlon versenyzője 4:08:21-es idővel így is győzött a Vértes Terep Maraton 50.6 kilométeres távján.

Remek futással nyert a Vértes Terep Maraton 50.6 kilométeres távján. Milyen célokkal rajtolt el?

Idén tizedik alkalommal vettem részt a VTM-en, két évvel ezelőtt jól szerepeltem, s persze bíztam abban, hogy most is összejön valami szép eredmény – mondta Schmidt Norbert, a móri MUSZE Triatlon versenyzője, aki 4:08:21-es idővel győzött a Vértes Terep Maraton 50.6 kilométeres távján. – A múlt év jelentős részét sérülés miatt ki kellett hagynom, gyakorlatilag másfél éve nem volt ilyen hosszú futásom, ami miatt bizonytalan volt a célkitűzés is.

Nem tudtam, mit várjak magamtól. Igaz, az idei versenyek eddig jól sikerültek, de a korán jött meleg nem esett jól, eléggé rosszul viselem ezt még nyáron is, nemhogy most… És mivel ott voltak az erős versenytársak is a mezőnyben, abszolút nem tudtam, hogy mire számítsak.

Térjünk vissza egy kicsit a sérülésére. Mi volt a probléma?

Csonthártya-gyulladás volt a jobb lábszáramban. Aszfaltos maratonikra készültem, és túlságosan megterhelőnek bizonyultak az edzések. A kétezerhuszonkettes őszi maraton még jól sikerült, ám a kétezerhuszonhármasra már nem tudtam felkészülni. Azóta sokat javult, de még mindig nem mondanám százszázalékosnak. Nem tudok mindennap futni, csupán minden másnap, ezért úszom és kerékpározom mellette.

Milyen volt a Vértes Terep Maraton?

Pontosan az történt, amit előzetesen vártam, hogy az utolsó tizenöt kilométer borzalmas lesz. Ott azért küzdöttem, hogy be tudjam fejezni a versenyt és meg tudjam tenni a táv hátralévő részét. Rendesen szenvedtem, de sokat jelentettek a frissítőpontokon a segítők. Jó volt, hogy lehetett hűteni magunkat, így el tudtam viselni a meleget.

A meleg okozta a legnagyobb kihívást?

Egyértelműen.

Említette, hogy jó esztendeje van: milyen eredményeket ért el?

Három versenyen vettem részt az évben, mindegyik jól sikerült. Először a huszonöt kilométeres Gánt Trailen, másodszor a huszonhat kilométeres Gerecse Tavaszi Terepfutáson, harmadszor pedig a Vértes Terep Maratonon nyertem. Eddig minden rendben van, remélem így is folytatódik.

Hogyan néz ki a közeljövője?

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik