csupasport bannerhátsófüves banner

Csupasport: felkészülési verseny volt számára, ám az erejét remekül beosztva nyert Splitben

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.03.18. 18:27
Dinko BazulicArany Attila Splitben
Arany Attila 01:09:16-os idővel győzött Splitben a nemzetközi félmaratonin.

Remek versenyzéssel győzött a Splitben rendezett nemzetközi félmaratoni versenyen. Az első hely volt a célja a rajt előtt?

Tavaly nyáron részt vettem az egyetemi világjátékokon, majd ezt követően egy sérülés miatt véget ért az idény számomra – tekintett vissza Arany Attila, aki 01:09:16-os idővel győzött Splitben a nemzetközi félmaratonin. – A felépülés után óvatos edzésmunkát végeztem, a spliti esemény pedig abszolút felkészülési verseny volt. Természetesen nagyon boldog voltam a győzelem miatt, s hogy hova helyezem ezt a sikert a karrieremben? Számomra a legkedvesebb az egyetemi világjátékokon való szereplés, viszont ez vagy a második vagy a harmadik helyen van. Tavaly tavasszal megdöntöttem az egyéni csúcsomat, arra is nagyon büszke vagyok. Kiemelném még a kétezerhuszonegyes Kassa Félmaratonit, amelyet sikerült megnyernem.

Maradjunk a spliti félmaratoninál: milyen volt a futás?

Az edzéseken tisztességesen felkészültem, ugyanis az utcai hosszútáv futás tele van speciális taktikai elemekkel, melyeket be kell gyakorolni. Az eredményemen is látszik és én is úgy érzem, hogy remekül sikerült ez a megmérettetés. Végig jó erőben éreztem magam, remek volt a futás.

A teljes interjú a csupasport.hu-n olvasható.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59
Ezek is érdekelhetik