A rajtban még szidta magát, de szülés után máris megvolt az első terepversenye

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 21:00
Borza Helga, az egyik legjobb magyar Spartan-versenyző és terepfutó októberben adott életet gyermekének, ám a terhesség alatt is folyamatosan sportolt, most pedig versenyen is megmérette magát.

 

Közel egy év után versenyzett ismét, a tíz kilométeres Tarcal-Tokaj kört teljesítette. Milyen volt?

Szuper! – vágta rá Borza Helga a Csupasportnak adott interjújában. – Az elején szidtam magam, hogy miért állok ismét a rajtban, de nagyon örülök, hogy újra versenyeztem. Az első pár kilométer szinte mindig szenvedés, ez most is így volt, de szépen lassan ismét minden klappolt. Egyébként megállapítottam, hogy a kisbabánk miatt most lenne alibim otthon maradni, de imádok versenyezni. A viccet félretéve, nagyon jól ment a futás ilyen sok kihagyás után, pláne azt figyelembe véve, hogy terepverseny volt. A terhesség alatt és a szülés után is sokat túráztunk, ez biztosan segített. Teljes mértékben elégedett vagyok a teljesítményemmel.

Októberben szült, s ahogy említette, ez időszak alatt is folyamatosan sportolt.

A terhesség alatt végig mozogtam, hét hónapig kocogtam és sétáltam, illetve tornára jártam. Az utolsó pillanatig mozgásban voltam, ám a szülés után két hétig meg sem bírtam mozdulni. Aztán szépen lassan elkezdtem sétálni, folyamatosan fokoztam a terhelést, majd amikor az orvos azt mondta, hogy mehet a lassú futás, akkor nekikezdtem. Három-öt kilométereket tettem meg idáig, majd jött a tíz kilométeres Tarcal-Tokaj kör.

Várandósan természetesen jóval kevesebbet és máshogyan edzettem, de ahogy mondtam, végig mozgásban voltam. Fontos volt, hogy végig sportoljak.

Beszéljünk egy kicsit a múlt év elejéről: remekül kezdődött, a nagymarosi Spartan-versenyen két aranyérmet nyert, győzött a sprint és a trail számban is.

Azt a két aranyérmet már a babával együtt szereztük meg, de akkor még nem tudtam. Szuper hétvége volt több szempontból is, akkor kaptam meg a megtisztelő év sportolója címet is a megyémben. Március elején aztán a szakvizsgáimra készültem, a tanuláson volt a hangsúly. Közben kiderült, hogy a terhesség miatt egy időre félre kell tennem a versenyzést, a nagymarosi Spartan után – igaz, eléggé kényelmes tempóban – még a Császta Trailen részt vettem. A Ultra Trail Hungaryre volt nevezésem, azt nem szerettem volna kihagyni, így segítőként voltam ott.

A szülés után megvolt az első versenye: mik a további célok?

Január huszadikán a salgótarjáni Spartan sprinttávján veszek részt, hosszú idő után ez lesz az első Spartan-versenyem. Nincs semmilyen elvárás magammal szemben, másfél hónapja kezdtem el lazán futni, fontos, hogy ne toljam túl az elején. Ami a folytatást illeti, a Császta Trailen ismét ott leszek, majd az Ultra Trail Hungary harminc kilométeres távján is. Innentől a formámat szeretném a lehető legjobban rendbe hozni, a nyár végére már Spartan-ultratávok is tervben vannak. Jelenleg nem a versenyzés és a helyezés a prioritás, de a maximumot próbálom kihozni magamból.

Nagy célom volt már korábban is a népszerű olasz verseny százhúsz kilométeres távja, a Lavaredo Ultra Trail teljesítése. Ehhez kemény felkészülés szükséges, megvan még a nevezésem, jó lenne jövő nyáron teljesíteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik