csupasport bannerhátsófüves banner

A hideg sem hátráltatja Kiss Kíra Európa- és világbajnoki felkészülését

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 14:41
Kiss Kíra az egyetemi tanulmányai mellett űzi a Spartant, és merész célokat tűzött ki maga elé az idén.

Hogyan került a Spartan világába?

Kétezerhúszban voltam az első versenyen, Orfűn – mondta Kiss Kíra a Csupasportnak. – A barátaim hívtak, négytagú csapatban vettünk részt rajta. Akkor nem sportoltam semmit, így nem tudtam, mit várhatok a futamtól. Nagyon nehéz volt a pálya, nekem újak voltak az akadályok, nagy próbatétel volt, de imádtam minden percét. Az ehhez hasonló kihívásokat szoktam keresni az életben.

Hogyan alakult a folytatás?

Említette, hogy egyetemre jár...

Másodéves vagyok, osztatlan szakos matematika-testnevelés tanárnak tanulok. Inkább a sport érdekel, ezt szeretném eredményesen csinálni, illetve jelenleg egy kutatásban is részt veszek. Tavasszal pedig az akadályfutó (OCR) magyar egyetemi és főiskolás országos bajnokságra szeretnék jelentkezni.

Mi a helyzet a felkészüléssel?

Egy kicsit még nézzük visszafelé: milyen volt a tavalyi idénye?

Szinte az összes hazai Spartan-eseményen részt vettem, illetve versenyeztem Olaszországban, Csehországban és Szlovákiában is, legutóbb Szovátán age group kategóriában a dobogóra állhattam, ami nagyon boldoggá tett. Általában trifectázni szoktam, de a sprinttáv fekszik nekem a legjobban. Már nagyban tervezem a kétezehuszonnégyes szezonomat, immár age groupban versenyzem.

Ha már az idei terveket említette, mit lehet tudni róluk?

Jövő hétvégén Kaprunban nyitom az évet, majd hazai versenyek jönnek. Tervben van Bled, St. Pölten és egy szlovákiai trifecta is. Ám a két főversenyem a szeptemberi Európa- és a novemberi világbajnokság, a többi a megfelelő felkészülést szolgálja a világversenyekre. Izgatottan várom a rám váró kihívásokat, az biztos, hogy mindent megteszek a megfelelő eredmények elérése érdekében.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik