csupasport bannerhátsófüves banner

Kétezernél is többen vettek részt a Mikulás-futáson

Vágólapra másolva!
2023.12.04. 13:21
null
A Budapest Sportiroda vasárnapi évzáró eseményére, a 8. Penny Mikulás-futásra 261 hazai településről érkeztek résztvevők.

December 3-án rendezték meg Budapesten a 8. Penny Mikulás-futást. Az eseményre minden induló Mikulás-ruhát és -sapkát is kapott a nevezése mellé, így pirosba öltözött, jókedvű mezőny hömpölygött végig Budapest utcáin. A nevezők három távon próbálhatták ki magukat, a legkisebbeknek és a családoknak szólt a 980 méteres táv, a kicsit nagyobbakat és az alkalmi futókat 2.3 km-re várták a szervezők, a gyakorlottabbak pedig 5 kilométert teljesíthettek.

Az eseményre 261 hazai településről érkeztek a résztvevők, de más nemzetek futói is jelen voltak, 31 ország képviseltette magát. A budapesti japán közösségből több mint 60 gyermek állt a rajtnál. Érdekesség, hogy a mezőny 57 %-át nők alkották. Az eseményt támogató Penny kiskereskedelmi üzletlánc csaknem 100 fős csapattal állt a startvonalhoz.

Mint minden más BSI-eseményen, itt is szerepet kapott a jótékonyság. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy hozzanak egy ajándékot abba a jelképes puttonyba, amelynek tartalmát a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászoruló családoknak. Az indulók között volt Olaszország budapesti nagykövete és a Magyar Állami Operaház kórusának több énekese is. A Budapest Sportiroda ezzel az eseménnyel zárta a 2023-as futóévet, legközelebb január 21-én, a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválon várja a futókat.

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ér véget

Csupasport
15 órája

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
21 órája

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
Tegnap, 9:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30

Nem tervezte, mégis ott lesz a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.21. 16:26
Ezek is érdekelhetik