Aleksandr Sorokin üzenete a magyar futóknak: higgyetek magatokban, és küzdjetek keményen!

Manapság a világ egyik legjobb sportolójaként tartják számon, de mégis: mikor kezdett futni?

Harminckét évesen, és a fogyás volt a legfőbb célom – mondta a Csupasportnak adott exkluzív interjújában Aleksandr Sorokin, aki 11 világrekordot tart, valamint világ- és Európa-bajnok ultrafutó. – Ezenkívül életmódot szerettem volna váltani, abba akartam hagyni a rossz szokásokat, így az alkoholt és a cigarettát.

Négy hónap után már félmaratonon versenyeztem, ezt követően még nagyobb célt és motivációt kerestem magamnak. Találtam egy száz kilométeres versenyt, és úgy döntöttem, felkészülök rá. Sikerült, teljesítettem, innentől kezdődött minden, itt vette kezdetét az ultrafutás. Az első száz kilométeres ultrámra ötven napom volt felkészülni, a verseny után hetekig nem tudtam normálisan járni, mindenemben izomláz volt, rettentően fájt. De belül nagyon boldog voltam, mert sokat dolgoztam, hogy elérjem a célom.

Mikor volt az a pont, amikor érezte, hogy rengeteg sikert érhet el ebben a műfajban?

Amikor megdöntöttem a száz mérföldes és a tizenkét órás világrekordot, akkor értettem meg, hogy igenis meg kell próbálnom a legyőzhetetlennek hitt huszonnégy órás rekordot. Ez 2021-ben volt.

Megannyi siker, világcsúcs és győzelem fűződik a nevéhez, ám ha meg kellene említeni egyet, melyiket emelné ki?

Győzött 2017-ben a legendás Spartathlonon. Miképp emlékszik arra a versenyre?

A Spartathlonnak köszönhetem, hogy a futásban maradtam, a görög verseny megmentette a pályafutásom. Akkoriban több rosszul sikerült eseményem volt, nem értem el jó eredményeket, és eldöntöttem, befejezem a futást. Az utolsó versenyemre készültem a Spartathlonon, ám sikerült megnyernem, és akkor azt éreztem, igenis képes vagyok nagy tettekre ebben a sportban.

Ugorjunk a lassan magunk mögött hagyott évre: milyen idényen van túl?

Sikeres évem volt, hiszen ott van a száz kilométeres világrekord és a huszonnégy órás világbajnoki cím. Külön öröm, hogy csapatban is nyertünk a vébén.

Volt olyan megméretés, amely nem az elképzelése szerint alakult?

Igen, volt. Vilniusban egy kétszáz mérföldes versenyt fel kellett adnom. Kemény volt, sok tapasztalatot szereztem, de muszáj volt ezt a döntés hoznom.

Az évet a huszonnégy órás világbajnoksággal zárta, amelyen egyéniben és csapatban is aranyérmet szerezett.

Az volt a tervem, hogy megpróbálom megdönteni a világrekordot, de néhány órával a rajt után nagyon erős lett a szél, emiatt úgy döntöttem, inkább taktikusan versenyzek. Igyekeztem tartani a távolságot köztem és a második helyen futó között, majd két órával a vége előtt, tizennégy kilométeres különbségnél már csak élveztem a versenyt, illetve tudtam pihenni is. Az utolsó harminc percben pedig büszkén sétáltam a litván zászlóval.

Büszke vagyok az eredményeimre. Úgy érzem, képes vagyok jobb időt produkálni a huszonnégy órás kategóriában, illetve ki tudja, ott van a negyvennyolc órás is…

Ha már a negyvennyolc órát említi, a világbajnokságot jövőre Magyarországon rendezik. Ott lesz a versenyen?

Talán ott leszek Balatonfüreden.

Rengeteg szép sikert értek el a magyar ultrafutók az utóbbi időszakban. Mit gondol a magyar ultrafutásról?

Nem szeretnék kiemelni senkit, de igen, több nevet is ismerek a magyar ultrafutásból. Tudom, hogy szép eredményeket értek el az utóbbi időben, Magyarországnak erős csapata és remek ultrafutói vannak.

Sok olyan kezdő magyar ultrás van, aki még csak az út elején jár, de nagy célok lebegnek a szemük előtt. Nekik mit üzenne?

Legyenek motiváltak, tűzzenek ki célokat maguk elé, küzdjenek értük keményen, és higgyék el, hogy képesek elérni őket. Ha így tesznek, minden rendben lesz.

Címlapfotónkon középen – litván színekben – versenytársaival. A képek forrása: facebook.com/Aleksandr Sorokin