Higgadtság, nyújtás és tojásrántottás szendvics – ezek voltak Gáspár Péter titkai a Spartathlonon

A rajt előtt ezt nyilatkozta a Csupasportnak: „Ha valami csoda folytán a top ötbe jutnék, elképesztően boldog lennék, de reálisan nézve a legjobb tízbe kerülést tűzhetem ki magam elé.” Ezek szerint most igazán boldog.

Azért az nem szerencse, hogy a legjobb magyar eredményt érte el az idei versenyen.

Nagyon boldog vagyok, de igyekszem a helyén kezelni. Pontosan tudom, hogy Mihalik Norbert jobb futó, mint én, és akkor még ott van Erős Tibor is, aki közel sincs csúcsformában. Sőt, ha jól tudom Norbit valamiféle probléma hátráltatta, sokat segített neki Tibi a célba érésben, együtt is érkeztek be. Le a kalappal előttük. Egy órával előttük értem be, ez nem jelent semmit, úgy néz ki, idén nekem jött ki jobban a lépés.

Milyen volt a futás?

Követett el hibákat?

Betartottam a tervet, próbáltam figyelni rá, hogy ne kövessem el a tavalyi hibákat. A frissítőpontokon sokkal türelmesebb voltam, nem restelltem rászánni egy-két percet a kommunikációra. Egy évvel ezelőtt kapkodtam és türelmetlen voltam, most sokkal higgadtabban viselkedtem. A délután folyamán úgy nyolc-tíz ember ment el mellettem, voltam a tizenötödik hely körül is. Közülük két lány – a későbbi női első és második helyezett – kivételével a célig mindenkit megelőztem, azok a férfiak, akik előbb végeztek, mint én, a rajttól kezdve végig előttem futottak.

Azt mondta a verseny előtt, hogy tavaly elrontotta a frissítést, ezért kiemelten figyel majd rá.

Visszatér még a Spartathlonra?

Nehéz kérdés. A Spartathlon anyagi szempontból eléggé megterhelő verseny, nekem különösen. Ha sikerülne találni támogatót, mindenképpen szeretnék jövőre is ott lenni, ha nem sikerül, akkor nem tudom vállalni. Amúgy nagyon szeretnék visszatérni, hiszen javítani akarok az időeredményemen, és már vannak elképzeléseim, miképpen lehetne elérni. Ám az irreálisan magas nevezési díj miatt lehet, hogy nem lesz már rá lehetőségem…