Hihetetlen, mennyi tojást evett meg naponta a négyszeres Mr. Olympia-győztes testépítő

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.09.05. 18:42
Jay Cutler megerősítette, hogy fénykorában valóban harminc tojással kezdte a napot, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egyesével feltörje a tojásokat.

Harminc tojás reggelire? Szó se róla, emberes adag, ugyanakkor egy profi, nagy versenyre készülő testépítőnek kis túlzással meg sem kottyanhat. Nemrég a négyszeres Mr. Olympia-győztes Jay Cutler beszélt arról ismét egy podcastműsorban, hogy fénykorában bizony ennyi volt a napi adagja reggelente. Mint mondja, bár ez az átlagember számára valóban soknak tűnhet, nem viccelt, amikor korábban azt mondta, hogy harminc tojást evett meg csak reggelire.

Merthogy a napi adagja 140 volt.

Erről még korábban beszélt a sportskeeda.com interjújában, és azt is elmondta, hogy bizony nem csak a tojások, pontosabban a fehérje elfogyasztása volt nagy kihívás. Már az előkészülethez is sok időre és energiára volt szükség.

„Emlékszem, reggelente egy órán keresztül ültem, és törtem fel a tojásokat – mondta Jay Cutler. – Akkoriban nem lehetett pasztőrözött tojásfehérjét kapni, ma már viszont bárki megvásárolhatja, és megihatja. Ez kiváló fehérjeforrás, jobb, mintha megsütnénk a tojásokat. Szóval egyesével feltörtem őket, és kiszedtem a sárgáját, ami elég babramunka volt. Nem fogok hazudni, napi száznegyven tojást ettem, szóval gyakorlatilag folyamatosan ültem és törtem fel őket.”

Egy átlagos tojásfehérjében körülbelül három gramm fehérje található, azaz könnyedén kiszámolható, hogy Cutler körülbelül napi 500 gramm proteint fogyasztott ily módon, ami elképesztő mennyiség. Persze a sikere nem csak ezen múlt, de nyilvánvalóan ez is kellett ahhoz, hogy 2006-ban, 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerje a Mr. Olympiát, és ma is a sportág legnagyobb alakjai között tartsák számon.

Legfrissebb hírek

Tojásfehérjével egyre eredményesebben sportolhatunk

Egyéb egyéni
2024.11.26. 15:06

Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Csupasport
2023.12.17. 18:25

Jay Cutler tanácsa a Mr. Olympia címvédőjének

Csupasport
2023.10.31. 14:38

Tippek izmosodáshoz, ha pótolni szeretnénk a csirkét

Csupasport
2023.09.25. 22:33

Már az ötvenre gyúrja magát, és elképesztő étvágya van a legendás testépítőnek

Csupasport
2023.07.19. 18:42

Jay Cutler motiváló videója: lassan jobb formában lesz, mint tíz éve volt

Csupasport
2023.07.07. 17:26

Coleman, Haney, Schwarzi? Vita a Mr. Olympia valaha volt legjobbjai kapcsán

Csupasport
2023.06.10. 12:54

A testépítés 5 nagy meglepetése: Schwarzi és Coleman sem volt legyőzhetetlen

Csupasport
2023.05.15. 19:24
Ezek is érdekelhetik