csupasport bannerhátsófüves banner

Ő az egyik legjobb spartanos, mégis az OCR-t részesíti előnyben

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 05:10
null
Zsiros Márk legjobb magyarként ötödik helyen végzett elit kategóriában a váci Spartan sprintfutamában.

Legjobb magyarként ötödik helyen végzett elit kategóriában a váci Spartan sprintfutamában. Milyen volt az esemény?

Színvonalas verseny volt – mondta Zsiros Márk. – Tavaly is ott voltam a váci Spartanon, és örömmel tapasztaltam, hogy ezúttal is változatos és izgalmas pályát raktak össze. Ezen a versenyen visszafogottabb kezdést választottam, az elején még a top tízben sem voltam benne. Aztán szépen lassan építkeztem, utolértem Kívés Bendegúzt, nagyot harcoltunk, ám a dárdadobásnál hibázott, így elléptem tőle. Folyamatosan jöttem fel, az utolsó egy kilométeren három embert is megelőztem. Sajnálom, mert úgy éreztem, meglehetett volna a harmadik hely is, de összességében elégedett vagyok az ötödik helyezéssel. Remekül éreztem magam a versenyen, igaz, ha tehetném, máshogy csinálnék néhány dolgot.

Erős volt a mezőny?

Nagyon. Rengeteg kiváló európai versenyző volt a mezőnyben, többek között németek, csehek, szlovákok vagy éppen lengyelek. Ebben az évben a váci Spartan az egyik legrangosabb verseny egész Európában. Mivel itt is kvalifikációs pontokat lehetett gyűjteni a Spanyolországban megrendezendő döntőre, így rengeteg neves sportoló volt itt.

Az egyik legjobb Spartan-versenyzőnek számít Magyarországon, idén mégis az OCR-t helyezte előtérbe. Mi ennek az oka?

Azért, mert idén Tatán rendezték az OCR Európa-bajnokságot, és mindenképpen ott akartam lenni.

Év elejétől az OCR volt az első helyen, nyertem is két országos bajnokságot. A tatai Európa-bajnokságon jobb eredményt szerettem volna elérni, igaz, nem ment rosszul, de jobbra számítottam. Három és tizenkét kilométeren indultam, és ott voltam váltóban a válogatott keretében. Három kilométeren kilencedik lettem, pedig az utolsó akadály utolsó fogásánál még elérhető közelségben volt a dobogó, de lecsúsztam…

 

Milyen céljai vannak még az idén?

Az idei szeptemberi belga OCR-világbajnokságon nagy terveim vannak. A célom, hogy karszalaggal érjek be, valamint az első tízben szeretnék végezni.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik