Negyvenkörös hátrányban is volt, mégis világbajnok lett

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.22. 07:21
Beda Szabolcs 390.838 kilométert megtéve győzött az angliai Gloucesterben rendezett 48 órás ultrafutó-világbajnokságon.

Eltelt néhány nap a győzelme óta, felfogta már, hogy világbajnok lett?

Már igen – mondta Beda Szabolcs, aki 390.838 kilométert megtéve győzött az angliai Gloucesterben rendezett 48 órás ultrafutó-világbajnokságon. – A verseny után, az első néhány napban nem teljesen, persze akkor még ott volt a fáradtság, kisebb fájdalmak, rosszullét, ráadásul be is lázasodtam. Próbáltam minél többet aludni és magamhoz térni.

Milyen célokkal vágott neki a versenynek?

A győzelem lebegett a szemem előtt. Kilométerszámot nem tűztem ki, csak azt, hogy elhozzam a világbajnoki címet. Bár tudtam, hogy nem lesz egyszerű, nagy csata lesz, ugyanis nagyon erős volt a mezőny. A legnagyobb ellenfelemnek a brit Dan Lawsont tartottam, aki kiváló ultrafutó. Korábbi huszonnégy órás Európa-bajnok, nyert Ultrabalatont is, sőt sokáig az ő nevéhez fűződött a pályacsúcs. Tudtam, hogy remek formában van, tavaly a legjobb britként kétszázhetvenhárom kilométert futott a huszonnégy órás Európa-bajnokságon. Rajta kívül is voltak erős brit versenyzők, és a lengyel Lukasz Sagan is nagy erőt képviselt.

Fotók: Váry Nilla

Végül Dan Lawson harmadik, Lukasz Sagan második lett, ön pedig az első helyen végzett. Valahol számítani lehetett rá, hogy nagyszerű versenye lesz, ugyanis ebben az évben győzött a hatórás, a száz kilométeres és a tizenkét órás országos bajnokságon, majd harmadik lett az Ultrabalatonon, később pedig a Bács-Kiskun Ultrán ért be elsőként a célba. Élete legjobb formájában van?

Az elmúlt évek edzésmunkája beérett, és a megszerzett tapasztalattal kiegészülve, úgy tűnik, elég jó formájában vagyok. Igen, talán mondhatom, hogy életem legjobb formájában, legalábbis ami az ultrán belül is a hosszabb távokat illeti.

Milyen volt a futása?

Minden úgy ment, ahogy elterveztem. Úgy kezdtem, ahogy szoktam, azaz lassabban, hagytam a többieket elmenni.

A britek elképesztő tempóban kezdtek, Dan Lawson például négy húsz körüli tempóban, pár kör alatt le is körözött… Hihetetlen volt. Nekem bár hatperces tempó volt a cél, öt ötven körül kezdtem, próbáltam nem túlságosan visszafogni magam, ez tűnt optimálisnak és hosszú távon fenntarthatónak. Az elején még a legjobb tízben sem voltam, sőt akadt három-négy lány, aki szintén előttem volt, így összetettben a tizenhatodik hely környékén haladtam. Ám nem pánikoltam, tudtam, hogy jó ez a taktika, előbb-utóbb beérik a munka gyümölcse. Volt, hogy Dan Lawson negyven körrel vezetett előttem, ám lassan elkezdtek megszűnni a lekörözgetések, sőt egy idő után már én köröztem le a többieket. Láttam, hogy a brit srác elfáradt, sokszor belesétált, egyre jobban közelítettem hozzá. Aztán átvettem a vezetést, és elkezdtem növelni a különbséget. Ami még nagyban nehezítette a teljesítést, az az extrém időjárás volt. Pénteken egész nap meleg volt, szikrázóan sütött a nap, ugyanakkor viharos szél társult hozzá. Sajnos a szél a társunk maradt, vasárnap hajnalban pedig megérkezett az eső is. Szerencsére nem volt folyamatos, de többször elég erősen rákezdett, ami miatt viszont sokszor kellett öltözni és vetkőzni.

Miképp oldotta meg a pihenést?

Minél tovább akartam kihúzni pihenés nélkül, még a frissítésekhez sem álltam meg. A párom és a csapattársam segített, mindent a kezembe adtak, menet közben frissítettem.

Ez fontos volt, ugyanis láttam, hogy a többiek folyamatosan megálltak. Nem volt konkrét terv, hogy mikor megyek aludni, huszonhat órát követően mentem először pihenni. Körülbelül egy órát aludtam, majd újult erővel folytattam. Az élről álltam ki, és a második helyen álltam vissza, de tudtam, hogy a brit srác még nem aludt, és lassan ő is megy pihenni. Így is történt, fél órán belül visszavettem a vezetést, és már nem is engedtem ki a kezemből. A folytatásban kétszer fél órát pihentem még.

Elképesztően teljesített a magyar csapat, összesen négy aranyérmet nyert. Az ön sikerén kívül a nőknél Brown Viktória győzött, és csapatban is mindkét aranyat elhozta Magyarország.

Nagyon erős volt a csapatunk. A lányok és fiúk is kiválóan teljesítettek, az volt az érzésem a versenyen, hogy egyértelműen mi nyerjük meg a csapatviadalokat is.

A következő nagy megméretése a balatonfüredi hatnapos világkupa lesz. Ott is az aranyérem a célja?

Igen, a győzelem a célom, és szeretném megdönteni az országos csúcsot is.

(Nyitókép: Váry Nilla)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik