Maratoni út a vb-re – „Ami a legfontosabb: augusztus 26-án pontban reggel hétkor ott kell állnom a rajtnál!”

Kovács-Garami KatalinKovács-Garami Katalin
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 21:47
Heti rendszerességű sorozatunk kilencedik részében a budapesti atlétikai világbajnokság maratoni számának mezőnyébe várólistáról bekerülő Kovács-Garami Katalin többek között arról beszél, ezúttal is végigviszi-e a szokásos diétáját, illetve hogy megismerkedett-e már a pályával.

„Nem tudom még pontosan, mi vár rám a felkészülés hajrájában, egyelőre nem kaptam tájékoztatást arról, hogy néz majd ki a világbajnokság előtti utolsó egy hét. Vasárnap délelőtt tíz órakor volt hivatalos jelenésünk Káldy Zolival, az edzőmmel, mindenki meghívást kapott az eseményre, aki kvalifikált a vébére, köszöntöttek minket, felvettük a szerelést, aláírtuk a zászlót, fotót készítettek az akkreditációnkhoz és részt vettünk egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött ebéden. Korábban elmondták, hol lesz a csapat szállása, kinek mikor kell beköltözni és kedden a technikai eligazítás is lezajlik majd online. Ami a legfontosabb: augusztus 26-án pontban reggel hétkor ott kell állnom a rajtnál!

A napokban került szóba, de jó lenne legalább egy kört futnom a pályán – kocsival sokszor mentem már arra, és mivel a jövő hét kicsivel nyugisabb lesz, nem kell suliba mennem és dolgoznom sem, megbeszélem Zolival, hogy az egyik edzést a verseny útvonalán tartsuk, hogy megnézzem, milyen az aszfalt minősége, és meglegyen bennem az »érzés«. A drukk biztosan nő majd, de olyan terepbejárásra nem készülök, hogy versenytempóban fussak.

Egyrészt várom már a versenyt, hogy ott legyek, néhány edzés eléggé fáj, úgyhogy jó, ha túl leszek rajta, és megmutatom, miért is dolgoztunk. Minden verseny előtt azt érzem, ha lenne még egy hónapom, mennyi mindent tudnék beletenni a felkészülésbe, de azt gondolom, amit tudtunk, megtettük, magamhoz képest jól állok, persze mindig lehetne többet és többet edzeni, ám itt a határidő, közeleg augusztus 26., jön, amiért annyi áldozatot hoztam és szenvedtem.

Messze van még ahhoz, hogy nézegessem az időjárás-előrejelzést, azon a héten majd rápillantok. A bécsi országos bajnokság előtt hideget írtak néhány nappal korábban, aztán a rajtban már nagyon meleg volt, szóval lesz, ami lesz, mindenkire ugyanazok a körülmények várnak, ugyanazzal kell együtt élni. A meleg jó, a hideg nem annyira, de ezen nem rugózom, nem pazarolok rá energiát, van elég más dolog, amivel foglalkoznom kell, nem erre fecsérlem az időmet.

A szénhidrátdiétámmal kapcsolatban még nem hoztam döntést, a dietetikussal tanácskozom a jövő héten a frissítésről, és erről is kikérem a véleményét. Úgy gondolom, csinálni fogom, hiszek benne és bevált, tehát már csak a placebohatás miatt is… Ő valószínűleg azt mondja, hogy tekintsek el tőle, pláne, hogy a súlygyarapodás sem megy még úgy, ahogy elképzeltem. Ezt a csatát a saját lelkemmel kell megvívnom: hiszek-e benne, hogy anélkül is működik minden, vagy makacsul ragaszkodom a szokáshoz – hajlok rá, hogy utóbbi lesz.”

Legfrissebb hírek

A Mezőkövesd szlovák első osztályú ellenféltől kapott ki, a Szentlőrinc horvát második ligás csapatot vert meg

Labdarúgó NB II
2025.01.15. 22:28

Nem ihatnak alkoholt a szaúdi világbajnokságon sem a szurkolók

Minden más foci
2024.12.17. 20:40

Szaúd-Arábia rendezi meg a 2034-es világbajnokságot – hivatalos

Minden más foci
2024.12.11. 17:06

Hatodik helyen zárták a magyarok a jet-ski világbajnoki sorozatot

Egyéb egyéni
2024.11.21. 14:37

Rengeteg új játékossal megy edzőtáborba a férfi kéziválogatott

Kézilabda
2024.09.19. 10:51

Haaland betalált, három gólt szerzett a City, mégis kikapott a Celtictől

Angol labdarúgás
2024.07.24. 07:47

Két Bumba-góllal sem bírt az ETO a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 18:24

A Puskás Akadémia döntetlent játszott a LASK-kal

Labdarúgó NB I
2024.07.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik