csupasport bannerhátsófüves banner

Pályacsúccsal nyerte meg élete első ultratávú versenyét

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 13:05
null
Kisházi László 4:39:55-ös idővel a pályacsúcsot megdöntve győzött az Ultra Tisza-tó 65 kilométeres távján.

Milyen célokkal vágott neki az UTT-nek?
Első körben csak a teljesítés volt a célom, aztán amikor láttam, hogy jó esélyeim vannak a győzelemre, már ez lebegett a szemem előtt – mondta Kisházi László, aki 4:39:55-ös idővel a pályacsúcsot megdöntve győzött az Ultra Tisza-tó 65 kilométeres távján. – Illetve az utolsó tizenöt kilométeren látszott, hogy ebből még pályacsúcs is lehet, a hajrában ez motivált, ez hajtott be a célba.

Milyen volt a futás?
Húsz kilométerig hármas-négyes bolyban mentünk az élen, majd a táv felétől Kohári Szabolccsal maradtunk ketten. A végére aztán nyolcperces előnnyel értem be a célba. Nekem ismeretlen volt ez a táv, ez volt az eddigi leghosszabb futásom. Két héttel ezelőtt harmincnégy kilométert teljesítettem edzésen, idáig az volt az egyéni csúcsom, korábban még maratonit sem futottam. Harminc kilométer után értek meglepetések, az utolsó tizenöt kilométer nagy kihívás elé állított. Ráadásul a meleg is nehezítő körülmény volt, és természetesen jött a fáradtság is.

A meleg jelentette a legnagyobb nehézséget?
Igen. Ráadásul mivel korábban nem versenyeztem ultratávon, kérdéses volt a frissítés megoldása. Utólag elmondhatom, remekül sikerült, a frissítőpontokon minden a rendelkezésemre állt, amire szükségem volt. Ki kell emelnem a két biciklis kísérőmet, fantasztikus munkát végeztek, nélkülük nem jött volna össze a győzelem.

Ez futókarrierje eddigi legnagyobb sikere?
Korábban voltak már sikereim országos bajnokságon pályaatlétikában, de az utóbbi időszakot nézve igen, ez a legnagyobb sikerem. Ha az ultrafutást nézzük, biztosan, hiszen ez volt az első ultratávom…

Milyen céljai vannak?
Az ősszel szeretnék egy félmaratonit és egy maratonit teljesíteni, erre az évre ultra már nincs tervben. Ám bőven benne van a pakliban, hogy jövőre további ultrákon veszek részt.

 

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik