Első terepultráján rögtön körrekordot döntött

Ebben az évben privátban teljesítette már az Ultrabalatont és az Ultra Lupa-tó távját, most pedig a Hegyestű Ultrabalaton Trailt. Szép sorozat.

Nem volt tudatos, szépen sorban véletlenszerűen jöttek egymás után ezek a futások – mondta Spisák Emil, aki 13 óra 10 perc alatt ért célba a privát Hegyestű Ultrabalaton Trail 115 kilométeres távján, amivel körrekordot döntött. – Az év elején beszéltem a szervezőkkel a privát Hegyestű Ultrabalton Trail teljesítéséről, akik nagyon jó fejek voltak, és abban maradtunk, hogy megadjuk az esélyt másoknak, ha lesz üresedés, szólnak, mert szívesen megpróbálnám. A július közepi időpontra nem volt jelentkező, így éltem a lehetőséggel.

Bevallom, büszke vagyok rá, hogy ebben az évben három nagy privát futásom is volt, ám abszolút nincs benne tudatosság.

Most már jó lenne azt is teljesíteni, majd érdeklődöm, mikor lenne rá esélyem. Ha lesz még idén év végén szabad hely, előfordulhat, hogy megcsinálom, ám ha jövőre lesz lehetőségem, az sem probléma.

Ahhoz képest, hogy ez volt az első terepultrája, körrekordot döntött.

Abszolút nem foglalkoztam a körrekorddal, nem is tudtam, mennyi. Mivel nem vagyok terepfutó, a rajt előtt elolvastam a beszámolókat – köztük a korábbi rekorderét, Takács Krisztián „Csipiét” is –, hátha tudok belőlük tanulni. Az aszfaltos futásban otthon vagyok, de mivel ez volt az első terepultrám, így e téren nem vagyok képben. Csupán ki akartam próbálni magam ilyen körülmények között, az időeredmény sokadlagos volt. Mivel az órámon a térképet figyeltem, így nem is követtem az időmet, nem tudtam, hogy mennyinél járok, csak örültem, hogy haladok.

Amikor beértem a célba, a feleségem és a lányom mondta, hogy megvan a körrekord. Hatalmas meglepetés volt.

Elképesztően élveztem. Próbáltam úgy futni, ahogy előre elterveztem, ahol jelentősebb emelkedő volt, ott tempósan gyalogoltam, ahol lehetett haladni, ott csapattam neki. Nem görcsöltem rá, végig fantasztikusan éreztem magam, sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Való igaz, rövidebb távokat futottam már terepen, de ultratávot ennyi szinttel, emelkedővel és lejtővel még nem. Ennek ellenére minden úgy ment, ahogy előre elterveztem. Tudtam, hogy lesznek olyan részek, ahol gyalogolni kell, de a lejtőn lefelé futástól valamelyest féltem, egyszer el is estem, ám annak örültem a legjobban, hogy hullámvölgy nélkül teljesítettem a távot. A végén is öt harmincas tempóban mentem, nem gondoltam volna, hogy így bírom, hatalmas élmény volt.

Önt hallgatva igazi örömfutás lehetett ez a száztizenöt kilométer.

Annak ellenére, hogy remekül éreztem magam, nehéz volt, nem mondom, hogy nem fáradtam el. A célba érkezést követően kellett tíz perc, hogy meg tudjak szólalni… Mivel alapvetően aszfaltos futó vagyok, így az emelkedőkkel néha meggyűlt a bajom. Nehéz volt elfogadni, hogy olykor tíz harmincas tempót mutatott az óra, nem ehhez vagyok szokva…

Ám tudtam előre, hogy nem lehet végig ötperces tempóban haladni, tisztelni kell az emelkedőket, ahol meg lehet haladni, ott kell javítani. Az elején ezt nehezen fogadtam el, de csak beláttam, hogy olykor-olykor muszáj gyalogolni.

Nagyon bejött a terepfutás, hatalmas varázsa van. Nagy élmény az erdőben futni, olyan helyeken haladtam, hogy az valami elképesztő. Eddig ismeretlen volt előttem a Balaton-felvidék, csodás hely. Már maga a látvány hatalmas élmény, ilyen környezetben gyorsan ment az idő. Természetesen nem engedem el az aszfaltos futást, de a jövőben, ha lesz lehetőségem rá, biztosan részt veszek majd terepversenyeken.

Milyen céljai vannak az évre?

Mivel a feleségem meg a lányom a kísérőm, és utóbbit baleset ért, felborult az életünk, így addig nem tervezek komolyabb futást, amíg fel nem épül, utána nyitott leszek mindenre. A Deseda Ultramaratonra szerettem volna menni, de a baleset miatt nem jött össze, ám jövőre ott szeretnék lenni. Ami a terepultrát illeti, az UTH vonzz, ám nem tudom, hogy jövőre neki merek-e vágni. Elvégre egy verseny után még nem vagyok még rutinos terepfutó.