csupasport bannerhátsófüves banner

Bravúr a Tisza-tónál: a leggyorsabb hölgy megelőzte a leggyorsabb férfit

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 20:58
null
Tóth Tímea remek formában, a Miskolc-Kassa ultramaraton után ismét győzött.

Szombaton újra megrendezték a népszerű Ultra Tisza-tó futóversenyt, azaz az UTT-t, amelyen 130 és 65 kilométerre lehetett nevezni. Az egyéni indulók szombat kora reggel rajtoltak, a csapatok valamivel később. A hosszabbik távon nagy meglepetés született, hiszen nem gyakori, hogy a leggyorsabb hölgy megelőzi a leggyorsabb férfit, márpedig most ez történt. Tóth Tímea nemrég a Miskolc-Kassa versenyen még „csak” a második lett az abszolútban, ezúttal azonban már mindenkit maga mögé utasított, 11:38:06 órával új női pályacsúcsot futott.

„Az első fele egész jó volt, flow-élményt adott, de a fordulás után a meleg miatt már szenvedés volt” – értékelt röviden a helyszínen.

A férfiak között Ujlaki Viktor lett a legjobb 11:57:22 órás idővel.

„Néhány hólyag ugyan lett a talpamon, de ez még mindig jobb, mint egy görcs. A tavalyi UTT-n nem tudtam célba érni, ez most egyfajta revans volt” – nyilatkozta.

A 65 kilométeres versenyt Kisházi László (4:39:55, új pályacsúcs), illetve Mácsai Mariann (5:48:37) nyerte meg.

Korábbi cikkünkben Cseke Lilla, az Ub 2022-es győztese beszélgetett a Miskolc-Kassa győzelme után Tóth Tímeával.

 

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik