Szuper ötlet: az ifjú Schwarzenegger fürdőnadrágban a hidegben – képekkel

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 18:08
Arnold Schwarzenegger sajátos marketingakcióval népszerűsítette müncheni edzőtermét, az akkor készült fotók pedig mára ikonikussá váltak.

Mára már ikonikussá váltak azok az 1967-ben készült fotók, amelyeken az akkor még mindössze húszéves Arnold Schwarzenegger fürdőnadrágban pózol München utcáin. Ahogy a képeken is látható, jókora tömeg gyűlt össze az akkor még nem túl ismert fiatal osztrák testépítő körül, és állítólag a megjelent fiatalok közül többen ma is élénken emlékeznek arra a napra. Azt se felejtsük el, hogy akkoriban a testépítés még messze nem volt ennyire népszerű, az emberek is jóval prűdebbek voltak, a közösségi médiának pedig még a gondolata sem létezett, sőt, a televíziózás is még csak egy-két évtizedre tekintett vissza.

A fiatal Schwarzenegger ezért az akkoriban meghökkentő magánakcióval próbálta népszerűsíteni a müncheni edzőtermét. Nemcsak pózolt, hanem megállt beszélgetni és fotózkodni az emberekkel, válaszolt a kérdéseikre, és szórólapokat is osztogatott.

Vagyis érezhetően volt érzéke a marketinghez abban az időben, amikor nemigen csináltak ehhez hasonló akciót a sportolók.

Ma már persze senki sem lepődik meg egy hasonló performanszon, alighanem felkerülne a közösségi oldalakra, hozna sok tízezer kedvelést, de néhány nap múlva a többség már el is felejtené.

Schwarzenegger nemrég a Reddit Youtube-csatornáján beszélt arról a bizonyos 1967-es napról.

„Mindig is érdekelt a marketing és a reklám – mondta a hetvenöt éves, hétszeres Mr. Olympia-győztes sportoló. – Akkoriban elég nagy volt a verseny Münchenben a konditermek között, ezért úgy döntöttem, egy szál nadrágban végigsétálok az utcán. Elég hűvös volt, és az emberek egyből felfigyeltek rám, azt hitték, megőrültem. Jöttek az újságírók és a fotósok is, és elég nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy az akció elég jól működött.”

Olyannyira, hogy a terem villámgyorsan nagyon népszerűvé vált, majd szép lassan Schwarzenegger nevét is megismerték az emberek. Három évvel később, 1970-ben megnyerte az első Mr. Olympiáját, majd egy évtized múlva a Conan a barbár, illetve a Terminátor-filmek által világszerte népszerűvé vált, ezzel is népszerűsítve a testépítést.

Íme, egy későbbi utcai videó a testépítőkről.


 











A bejegyzés megtekintése az Instagramon























 

Arnold Schwarzenegger (@schwarzenegger) által megosztott bejegyzés


Korábbi cikkünkben arról írtunk, melyik testépítőt tartotta Schwarzi a legnagyobb ellenfelének.

Legfrissebb hírek

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Ezt a gyűlölt gyakorlatot nem szabad kihagyni a Mr. Olympia győztese szerint

Csupasport
2024.01.05. 10:44

Óriási fájdalmairól vallott a testépítés koronázatlan királya

Csupasport
2023.12.15. 18:18

Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián

Csupasport
2023.12.09. 08:53

Arnold Schwarzenegger elárulta, mennyi volt a rekordja fekvenyomásban és guggolásban

Csupasport
2023.12.02. 11:06

A Mr. Olympia legfiatalabb magyar női versenyzőjének céljai: kvalifikáció és diploma

Csupasport
2023.12.01. 13:51

Garantált a minőségi edzés az első személyzet nélküli, automata teremben

Csupasport
2023.11.29. 16:57

A Mutáns nem akar arrogáns lenni, de úgy érzi, jár neki a speciális meghívó

Csupasport
2023.11.14. 09:34
Ezek is érdekelhetik