Dombi Tibort régen sem a védők, sem a kóbor kutyák nem tudták utolérni

„Miután abbahagytam az élsportot, elkezdtem komolyabban foglalkozni a futással – mondta a 49 éves Dombi a Csupasportnak. – Fokozatosan növeltem a távot, a félmaratoni után következett a maratoni, utóbbiból már tizenkettő van a hátam mögött. Már a játékoskarrierem alatt is nagy volt a mozgásigényem, amikor kaptunk három hét szabadságot, már a negyedik napon elkezdtem futni a Nagyerdőben. Nem azért mozgok rendszeresen, hogy ne hízzak el, hanem azért, mert megtalálom az örömöt a futásban, ami amolyan pótcselekvés is nekem. Amikor reggelente a mínusz tíz fokban futsz, nem másnak akarsz bizonyítani, mert senki sem lát.

Nem tudom, mitől alakul ki a belső motiváció, nekem szerencsére mindig volt – ha nem teljesíteném a heti penzumomat, rosszul érezném magam. Akinek nincs akaratereje, azt mondja, hogy elsősorban jó genetika kell a hosszútávfutáshoz, de szerintem nagyon sok múlik az elszántságon. Ezt a képességet is lehet fejleszteni, az évek során egyre kitartóbbá váltam.”

Dombiról köztudott, hogy minden héten négyszer 15 kilométert fut, és bár nem könnyű időt szakítania hobbijára, elmondása szerint még nem fordult elő olyan, hogy ne teljesítette volna. Ami a versenyeket illeti, előbb a távot növelte, majd a minél jobb időeredményt kezdte el hajszolni, két éve Budapesten 3 óra 22 perc alatt futotta le a maratonit.

„Ha ötvenévesen sikerülne ismét ilyen időt futnom, rajthoz állhatnék a Boston Maratonon – hangsúlyozta Dombi, akinek célja, hogy idővel mind a hat nagy maratonit (Boston mellett Tokió, London, Chicago, Berlin, New York) teljesítse. – Amikor az Ultrabalatonon futottam, már éreztem, hogy a száztíz kilométer sok a testemnek, és ahogy idősödöm, gyorsabb sem leszek már… Ennek ellenére nagy céljaim vannak, a sok teendőm mellett a hobbijaimra is szakítok időt. A futásnál jobban elfáradok, amikor az öregfiúkcsapattal a városi bajnokságban játszunk, gyakran a fejemtől a bokámig fáj mindenem, de nagyon élvezem, mert ilyenkor visszajönnek a régi szép emlékek.”

A labdarúgáshoz kötődő, ám kevésbé szép emlék, amikor a törökországi edzőtáborban Dombi Tibor szokásához híven kora reggel, még sötétben ment el futni. El is indult a nyolc kilométerre található edzőpálya felé, aztán…

„Hét-nyolc kóbor kutya utánam jött és megkergetett – elevenítette fel a történteket Dombi. – Megfordult a fejemben, hogy beugrom előlük egy kerítésen, de a szöges drót miatt nem mertem, ezért inkább elindultam feléjük, és szerencsére elszaladtak. Néhány nap múlva már világosban arra mentünk, és megláttam a kerítés túloldalán nagyjából harminc kutyát – amolyan Csupasz pisztolyos jelenet lett volna, ha beugrom… Lehet, túl sok filmet nézek, de a palackjaimmal is óvatos vagyok, futás közben gyakran eszembe jut, nehogy valaki belepisiljen, esetleg valamit belefecskendezzen. A megoldás? Mostanában teli palackokat viszek.”

A Csupasporton legutóbb Csillag Eszterről írtunk, aki bronzérmet szerzett az Egyesült Államok legnagyobb terepultra-versenyén.