Anyagi okok miatt nem lesz több 160 kilométeres verseny a Korinthoszon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 13:04
Márkus Öcsi főszervező elmondta, a jövőben nem tudnák a szokott színvonalon megrendezni az eseményt.

Idén utoljára rendezik meg az egyik legnagyobb hazai ultrafutóverseny, a Korinthosz százhatvan kilométeres távját. Végleges a döntés?Jelenleg nem látom azt, hogy belátható időn belül rendeződjön a helyzet – mondta Márkus Öcsi a Csupasportnak. – Természetesen a negyven és a nyolcvan kilométeres távot továbbra is megtartjuk, utóbbi a klasszikus Korinthosz táv. Már öt éve kezdtük el a százhatvan kilométeres versenyt, ami a Spartathlon kvalifikációs megméretése is lett. A pénteki indulással, a díjátadóval, a szabályokkal vagy a bankettel megpróbáltuk a Spartathlon szellemiségében rendezni az eseményt. Azonban úgy néz ki, hogy anyagi okok miatt ebben a rendszerben nem tudjuk a jövőben fenntartani, másképp, alacsonyabb színvonalon pedig nem szeretnénk. Az olyan féllábú lenne… Szép volt, jó volt, de eddig bírtuk. A Korinthoszon van létszámlimit, a bankettre mindenki hozhat plusz egy főt, ráadásul az önkéntesek is ott lehetnek. Így szeretnénk nekik megköszönni a munkájukat, nélkülük nem létezne az esemény. Szóval a gazdasági helyzet miatt nem lesz a jövőben százhatvan kilométeres táv, igaz, magasabb nevezési díjjal talán meg lehetne csinálni, de akkor valószínűleg kevesen jelentkeznének.

Persze ha beesne egy jelentős szponzor, talán meg lehetne menteni a versenyt.

A Korinthoszon kívül milyen versenyei lesznek még ebben az évben?Két további viadalunk lesz, előbb a BB24, majd a Futabirtok Trail. Előbbi októberben lesz, ez egy Bonyhád és Bátaszék közötti huszonnégy kilométeres verseny, amelyet egyéniben, párosban és háromtagú csapatban lehet teljesíteni. Ez mindig is kis létszámú esemény volt, családias hangulatú, a szívünknek nagyon kedves, mindig jó a légkör. A Futabirtok novemberben lesz Mecseknádasdon, ez alapesetben június közepén lett volna, de áttettük őszre. A versenyközpont a Hetényi Pincészetnél lesz, az útvonal a Mecsek keleti részén halad csodaszép tájakon. Öt, tizenhárom, huszonkét és huszonkilenc kilométer közül választhattak a futók.

Az eddig megszervezett események milyenek voltak az idén?A Borvidék a legerősebb brandünk, idén áprilisban volt, és sajnos beszorult két hatalmas rendezvény, a Vivicitta és az Ultrabalaton közé. Éppen ezért jövőre május utolsó hétvégéjén tartjuk meg. Meg kell említeni a második alkalommal megrendezett Black Hole-t, amely idén talán még nagyobb sikert aratott, mint a tavaly.

Legfrissebb hírek

Rekorddöntés, dilemma, nagy célok – ilyen lehet Garai Ágnes Szonja 2024-es éve

Csupasport
2024.01.12. 15:10

Maráz Zsuzsa iránymutatásával csaknem egy órát javított a maratoni idején

Csupasport
2023.09.02. 19:40

A végén begörcsölt, de ez sem akadályozta meg a győzelmét

Csupasport
2023.08.15. 08:05

Úgy frissített a versenyen, ahogy a Formula–1-ben zajlik a kerékcsere

Csupasport
2023.08.12. 08:44

Spartathlon-kvalifikációt ért a Korinthoszon aratott győzelem

Csupasport
2023.08.05. 20:54

Az utolsó pillanatban állt be a rajtba, így is meglett a dobogó

Csupasport
2023.05.28. 14:03

Búcsúzik a kedvelt magyar futóverseny királykategóriája

Csupasport
2023.05.23. 16:44

Nagy durranásra számíthatunk a jubileumi Korinthoszon

Csupasport
2023.01.14. 19:49
Ezek is érdekelhetik